editor összes bejegyzése

1927.09.10.: Felsőgallán (ma Tatabánya) született
1946.07.30.: belépett a jezsuita rendbe
1948.07.31.: fogadalmazott a budapesti Manrézában
1948-1952: a filozófiát Szegeden, Innsbruckban, Chieri-ben és Eegenhovenben végezte
1958-1962: teológiát tanult Frankfurtban, 1965-ben doktorált
1961.07.31.: pappá szentelték Frankfurtban
1962-1963:  a tertiát végezte
1964.02.02.: utolsó fogadalmát Rómában tette le
1963-tól a római jezsuita Történeti Intézet tagja, majd igazgatója
2012.01.04.: Rómában hunyt el, a jezsuita Írók Házában

1948-ban Szegeden kezdte bölcsészeti tanulmányait. 1949-ben, a kommunista hatalomátvétel miatt a rendi elöljárók elhatározták, hogy külföldre küldik a tanuló rendtagokat. Szilas László 1949. március 8-án egy volt kalocsai diák (Hanák Tibor) társaságában az Alberg-expressz hálókocsija alatt Ausztriába szökött, és másnap hajnalban érkezett meg Linzbe. Onnan Innsbruckba utazott, majd pár hónap múlva az észak-olasz Chieribe, az ott összegyülekezett magyar jezsuitákhoz érkezett, és két évig bölcsészetet tanult. 1951-52 között Leuven-Egenhovenben fejezte be a filozófiát, majd egy évig a németországi Sankt Blasienben, a jezsuita kollégiumban volt nevelő. 1953-1958 között Münchenben az egyetemen történelmi és földrajzi tanulmányokat folytatott, majd 1958-62 között Frankfurtban elvégezte a négy éves rendi teológiát. A harmadik év után, 1961. július 31-én, Szent Ignác ünnepén szentelték pappá Frankfurtban.

A belgiumi Drongenben végzett harmadik próbaév után, 1963-ban Rómába került, és négy évtizedig – kisebb megszakításokkal – ott is élt és dolgozott mint a római jezsuita Történeti Intézet tagja. Történészi kutatómunkája és egyetemi tanítása mellett különböző feladat-köröket látott el: volt az intézet gondnoka, az Archivum Historicum c. folyóirat segéd-, majd főszerkesztője, a Történeti Intézet igazgatója, valamint a Monumenta Historica Societatis Iesu és a Bibliotheca Historica Societatis Iesu főszerkesztője. Egyháztörténelmet tanított 1974-1981 között Innsbruckban a teológiai karon és a római Gergely egyetem egyháztörténeti karán. 2002 után Rómában az Írók Házában egy magyarországi jezsuita lexikonon dolgozott. Szilas László 1981-82-ben a Vatikáni Rádió magyar tagozatában egy egyháztörténeti sorozatot tartott, amelyet aztán kiadtunk Teológiai Kiskönyvtár kiegészítő füzeteként.

Szilas László „csatlakozott” másik két elhunyt római rendtörténészünkhöz, Lukács Lászlóhoz és Polgár Lászlóhoz. Mint a másik két magyar László, fontos kapcsolatrendszert épített ki a jezsuita történetírás nemzetközi és magyar művelőivel, segítette a fiatal magyar kutatókat. P. Szilas munkásságáról és a római magyar jezsuita történészek szerepéről fontos tanulmányt írt Molnár Antal történész („A római magyar iskola” címmel) abban az ünnepi kötetben, amely Szilas László rendtársunk 80. születésnapjára jelent meg: Historicus Societatis Iesu. (METEM, Bp. 2007.) Ennek előszava is kiemelte: „Közvetítő tevékenységének jelentős szerepe van abban, hogy a magyar jezsuita rendtörténet kutatói számára hozzáférhetővé vált a rend római központi levéltára. Mivel a magyar rendtartomány magyarországi archívuma nem állta ki a történelem viharait, a magyarországi tájakon működött jezsuitáknak az évszázadok folytán Rómával folytatott levelezése részben neki köszönhetően léphetett elő a kutatások kulcsfontosságú forrásává.”

1923.07.31.:  Borszörcsökön született.
1934–1942: a gimnáziumot Pápán végezte a bencéseknél. Kitüntetéssel érettségizett.
1942.08.14.: belépett a jezsuita rendbe. A Manrézában töltötte a noviciátus két évét.
1944–1947: filozófiai tanulmányokat folytatott Kassán és Szegeden.
1947–1948: Kalocsán töltötte egyéves magisztériumát.
1948–1949: Szegeden teológiát tanult.
1949–1953: Szombathelyen letartóztatták és a kistarcsai internálótáborba vitték. Az itt töltött négy év alatt elvégezte a Mócsy Imre SJ vezette teológiát, és befejezte teológiai tanulmányait.
1953–1957: az internálótábor feloszlatása után még négy évig rendőri megfigyelés alatt állt, és szülőfalujában mezőgazdasági munkát végzett szülei szőlőjében.
1957-ben végre szabaddá vált, és ekkor P. Kollár Ferenc segítségével Vácra került. Innen Kovács Vince püspök Szegedre küldte a teológiai tanulmányok elmélyítésére.
1958.06.15.: Vácott pappá szentelték.
1958–1959: káplánként szolgált egy évig Vecsésen.
1959–1963: káplánként szolgált Albertirsán.
1963–1969: káplánként szolgált Rákosligeten.
1964–1967: beiratkozott a Hittudományi Akadémia doktori képzésére, ahol a harmadik év végén magna cum laude minősítéssel megszerezte doktorátusát egyháztörténelemből. Doktori munkájának címe: Szent István apostoli megbízatásának problémája.
1969–1972: Pécelen káplánkodott.
1972–1989: Pesterzsébeten 17 éven át mint káplán szolgált. Triduumokat tartott adventben és nagyböjtben a leányfalui lelkigyakorlatos házban.
1989–2008: a kispesti Jézus Szíve templom plébánosa volt és superior.
2008 után a pilisvörösvári Szent Erzsébet Házban élt.
2012.04.30.: elhunyt.

„1931-ben születtem Budapesten. Apai ágon Erdélyből származom. Ükapám és dédapám még Nagybányán született, de nagyapám és édesapám már a Felvidéken, onnét kerültek Budapestre. Anyai ágon Székesfehérvárra és a felvidéki Ipolyságba vezetnek a szálak. Vándoréletük tisztviselői mivoltuknak volt a következménye, gyakran helyezgették őket. A magasabb beosztás is legtöbbször ezzel járt.

Gyerekkoromban édesanyám volt rám legnagyobb hatással, sokat foglalkozott velem, és később az öcsémmel, együtt imádkoztunk és olvastuk a Szentírást. Mindig fűzött hozzá magyarázatot. Az első szentgyónásra és szentáldozásra is ő maga készített fel; csak az maradt meg bennem, amit tőle tanultam, nem az, amit a hittanórákon.

Négy év elemi iskola után a szatmárnémeti jezsuita konviktusba és az ottani kir. kat. gimnáziumba kerültem, itt ismertem meg a jezsuitákat. Az elsők voltak P. Kollár mint prefektus és P. Fenyővári mint szakaszmagiszter. A második év végén következett a német megszállás, ekkor haza kellett jönnünk. A következő iskolaév helyett Budapest ostromát kellett átélnem. A bombázások és aknatüzek réme nyomasztó álomképek formájában azóta is többször előjött és előjön lelkem legmélyéről. Hatodikos koromra kerülhettem ismét a jezsuiták kezei közé, ezúttal Kalocsán. P. Tüll volt a rektor, P. Horváth Kálmán a szakaszmagiszterem és P. Cserepes a lelkiatyám.

Az államosítás után a rendi elöljárók a pécsi lgnatianumban gyűjtötték össze azokat, akik belépési tervekkel foglalkoztak, így kerültem 1949-ben a pécsi rendházba. P. Pálos volt a rektorunk és P. Pethő az igazgatónk. 1950-ben érettségiztünk, utána examináltak bennünket. Ezután társaim hazamentek, de én még ott maradtam a házban, így részem lehetett a júniusi elhurcolásban és a mezőkövesdi deportációban.

Első dispozícióm az egri szemináriumba szólt, ahol meglepődve láttam viszont jelölttársaimat. Egy ottani noviciátust azonban nem sikerült megvalósítani. Ezért a harmadik év elvégzése után el kellett hagynom a szemináriumot. Pesten albérletbe költöztem, és P. Luzsinszky irányításával megkezdődött a noviciátus. Boór Jánossal és Sárdy Péterrel laktam együtt a Ráday utcában. Közben műtőssegédként dolgoztam a Rókus kórházban.

A kánoni év letelte után visszamehettem Egerbe, ott tettem le titokban a fogadalmakat P. Rozmán kezébe. 1956. június 17-én szenteltek pappá. Úgy tartottak nyilván mint egyházmegyés papot. Sokak szemében azonban mindvégig gyanús maradtam, és azt a kérdést tették fel állandóan: »Miért lettél pesti létedre egri pap?« Nem is vittem sokra, nem kaptam önállóságot. Végül rászántam magam, hogy visszatérjek esztergomi egyházmegyémbe, de itt is gyanús maradtam. A kérdés most így hangzott:  »Téged Egerben szenteltek, hogyan kerültél mégis Budapestre?« Itt se lehettem önálló.

Harminchárom éves káplánságom alatt legfőbb és legszebb tevékenységem a hitoktatás volt, nagyon szerettem a gyerekeket, minden helyemen szerveztem ministránsgárdát és ifjúsági csoportokat. A budavári Mátyás-templomban 23 évet töltöttem, ezalatt különös élmény volt, hogy később  egykori tanítványaim gyermekei is a tanítványaim lettek.

1980-ban édesanyám combnyaktörést szenvedett, ettől kezdve három éven át ápoltam otthon. Nagy lelki élmény volt ez. Isten megengedte, hogy kezeim közt halhatott meg, csendesen, békében.

Végre 1989-ben Paskai bíboros úr exkardinált, hivatalosan is átengedett a rend kötelékébe. A Mária utcában öt évig voltam P. Provinciális sociusa, majd Szegedre kerültem novíciusmesternek. Az akkori novíciusok ellenséges érzülettel fogadtak, amint később ezt ők maguk is bevallották, ez nagyon sok szenvedést okozott nekem. Nehezen tudtam megszokni Szegedet. Később azonban fokozatosan egyre több öröm és kegyelem forrása lett számomra a noviciátus. Nem győzök hálát adni Istennek, hogy itt lehetek. Én magam is az Úr közvetlen novíciusa lettem, mert nagyon mélyen kezdett formálni.

Ez még jelenleg is folyamatban van, amikor lábadozok egy kettős agyvérzés után, és igyekszem begyakorolni, hogyan kell életemet újra és újra tudatosan, ténylegesen Isten kezébe helyezni.”

Ambrus Lóránt ezzel egyidejűleg a szegedi szeminárium spirituálisaként is, végül Dobogókőn lelkigyakorlatos szolgálatban dolgozott.  2011-ben költözött a Szent Erzsébet Otthonba.

Elhunyt 2012. november 7-én, életének 82., szerzetesi hivatásának 60., papságának 57. évében.