Egyéb kategória bejegyzései

„Drab” családi névvel 1941-ben lépett be a Társaságba, ahol 1943-ban a „Máté” nevet vette fel. Próbaévei után egy év retorikát is végzett, majd 1945–7-ben Szegeden elvégezte a bölcseleti tanulmányokat, s utána Szatmárnémetiben lett kollégiumi felügyelő. 1948-ben a románok kiutasították, a magyar rendőrség pedig Kistarcsára internálta. Ott elvégezte a teológiai tanulmányokat. 1953-ban szabadult. 1956 őszén elhagyta Mo.-ot. 1957. június 22-én Shrub Oakon pappá szentelték. 1958-ban Woodstockban teológiát tanult még egy évig, s utána Clevelandben elvégezte a harmadik probációt. Egész papi életében a magyarok lelkipásztora volt: 1960–6-ban Torontóban, 1967–72-ben Courtlandben és 1973–2003-ig újra Torontóban. 2008-ban vonult be Hamiltonban az idősek otthonába.

Az erdélyi Szamosújváron született, kereskedelmi középiskolát végzett. 1944-ben lépett be a Társaságba. Az újoncidő befejezése után is a Manrézában maradt, és latin nyelvet tanult. 1948 őszén kezdte meg Szegeden bölcseleti tanulmányait. 1949. március 21-én több társához hasonlóan megkísérelte, hogy Nyugatra szökjön, de a határon elfogták, és október 7-én a kistarcsai internálótáborba került. Ott a P. Mócsy szervezésében létrejött „hittudományi főiskolán” tanult bölcseletet és teológiát. 1953-ban szabadult, Bp.-en kazánfűtő lett. 1956 végén távozott Nyugatra. A hollandiai Maastrichtban folytatta teológiai tanulmányait. Közben 1957. augusztus 22-én pappá szentelték. 1960-ban az ausztriai St. Andräban végezte a harmadik próbaévet. Ezután főként az emigráns magyarok lelki gondozásával foglalkozott Hollandiában: 1961–9-ben Amszterdamból és 1970–1-ben Nijmegenből. 1972–82 között a belgiumi Leuvenben a P. Muzslay István által alapított magyar egyetemista kollégiumot vezette. 1982–90 között Frankfurtban lett a magyarok lelkipásztora. 1991-ben hazatért Mo.-ra. 1991–2-ben Hódmezővásárhelyen, 1993-ban Szegeden volt az újoncmester helyettese. Utána is Szegeden maradt, és lelkipásztorkodással foglalkozott haláláig.

Pécsett a Pius Kollégiumban érettségizett. Próbaéveit és egy év retorikát a bp.-i Manrézában végezte. Bölcseletet is Bp.-en tanult 1935–7 között. A következő évben Pécsett volt nevelő. 1939–42-ben Szegeden végezte a teológiai tanulmányokat. Ott szentelték pappá 1941-ben, és a harmadik probációt is ott töltötte. 1944-től a szegedi egyetemen történelmet és földrajzot tanult, ugyanott doktorált. Kalocsán kezdett tanítani, de az iskolák 1948-as államosítása miatt ezt nem folytathatta. A rend római központja épp akkor keresett egy fiatal jezsuitát a levéltár igazgatója mellé. 1948 végén már Rómában volt. Nyolc évig dolgozott a levéltárban, és minden szabad percét a rend Mo.-ot érintő forrásanyagának gyűjtésére fordította. Mivel akkor már iskolatörténettel foglalkozó cikkei is megjelentek, ezekben az években kapta a feladatot, hogy a jezsuita pedagógia eredetét és fejlődését kutassa. 1957-től tagja lett a jezsuiták történelmi intézetének, az IHSI-nek. Hihetetlen munkabírással dolgozott negyven éven keresztül. Forráskiadásai között első helyet érdemel a Monumenta paedagogica hét kötete az 1540–1616-os évekből; a MAH négy kötete, a Catalogi Provinciae Austriae 1551–1640 két kötete és ezek folytatása rotaprint kiadásban az 1641–1773-as évekből kilenc kötetben, melyek használatát nagymértékben megkönnyebbíti a Catalogus generalis seu Nomenclator biographicus personarum Prov. Aust. S. I. (1551–1773) három kötete. Néhány hosszabb cikkében, melyek nemegyszer heves vitákat váltottak ki, a Társaság súlyos és vitatott kérdéseinek történelmi hátterét világítja meg. Ilyen például a Társaság szegénységét érintő cikke (De origine collegiorum externorum […] 1539–1608), vagy a négy ünnepélyes fogadalomról szóló cikke (De graduum diversitate inter sacerdotes in S. I.). Magyar vonatkozásban fontos cikkei: Jezsuita maradt-e Pázmány mint érsek? és A független magyar jezsuita rendtartomány kérdése és az osztrák abszolutizmus, 1649–1773, mely a magyar történészek részéről több figyelmet érdemelt volna. Történészi működésének egyik fontos elismertetése volt, amikor a szegedi József Attila Tudományegyetem hosszabb küzdelem után 1988-ban díszdoktorává avathatta.

Rozsnyón járt gimnáziumba, majd az érettségi után egy évet az ottani szemináriumban töltött. Onnan kérte felvételét a magyar rendtartományba. Szegeden, majd Érden végezte a noviciátust, Szegeden a bölcseletet 1924–6-ban, Kalocsán három év magisztériumot és Innsbruckban a teológiát 1930–33-ban, ahol 1931-ben pappá szentelték. A harmadik probációra a bp.-i Manrézába került mint a novíciusmester segítője. Mivel az elöljárók középiskolai tanításra szánták, Pécsett és Szegeden készült latin és francia nyelvből az államvizsgára. 1938-ban Pécsett kezdett tanítani, de a következő évben már Kalocsán folytatta munkáját. 1943-tól a bp.-i Manrézában volt novíciusmester. A fiatal jezsuiták Nyugatra szökésének elősegítése miatt 1949. augusztus 25-én letartóztatták. 1949. szeptember 15-én négy év börtönbüntetésre ítélték, melyet két és fél évre csökkentettek. Ennek leteltével azonban nem engedték szabadon, hanem Kistarcsára internálták. Onnan 1953. szeptember 16-án szabadult. Először Csepelre került kocsikísérőnek, majd tíz évig kertész volt a Széher úti kórházban. Titokban jezsuita novíciusokat nevelt. Nyugdíjazása után Máriaremetén, a kegyhelyen lett gyóntató és miséző. 1983-tól ott lakott, de Bp.-en is volt lakása. Keresett gyóntató és lelkivezető volt időskorában is. Halála előtt még meg tudta ünnepelni vasmiséjét Máriaremetén és Bp.-en a Jézus Szíve-templomban.

Bánhidán (ma Tatabánya) született vasutascsaládban. A középiskolát a tatai piarista gimnáziumban végezte 1938–46 között. Szent Ignác ünnepén lépett be Bp.-en a Társaságba. 1948-ban Szegeden megkezdte a bölcseleti tanulmányokat. Amikor a főiskola felét lefoglalta a kommunista állam, és 1949 elején megszületett a döntés, hogy a tanuló jezsuitáknak külföldre kell szökniük, ő lett P. Fábry Antal titkára a szökéseket illetően. Ennek oka az volt, hogy édesapja révén szabadjegye volt a vasútnál. Állandóan úton volt Szeged és Bp., valamint a határvidék között. Március közepén, amikor a déli órákban jött a hír, hogy a vonat alatt szökni akarókat a rendőrség felfedezte, s a nyugati határon is elfogtak egy jezsuitát, ő a legközelebbi vonattal Szegedre utazott és P. Őry Miklóssal hosszú vitában meggyőzték a rektor P. Fábryt, hogy azonnal hagyja el az országot. Egy éjjeli vonattal Bp.-re utaztak, és a másnapi szökni akarók egyikének helyén P. Fábry még aznap este elhagyta az országot. Szegeden a rendőrség a délelőtt folyamán már kereste őt. A további szökéseket is Horváthnak kellett vezetnie, mert ő volt az egyedüli, aki a helyzetet teljesen ismerte. A szegediek közül az utolsók egyikeként hagyta el az országot. A sok – gyakran éjszakai – utazás, a fizikai megterhelés, valamint a nagy felelősség az alig huszonkét éves fiatal jezsuita erejét szinte teljesen felőrölte. Egészsége felmondta a szolgálatot, kitört rajta a tuberkulózis. Bardonecchiában, az Alpokban volt szanatóriumban, s otthon Chieriben is hónapokig feküdt. Ami azonban helyzetét még nehezebbé tette, a látásával is bajok voltak. Nem volt szabad olvasnia, pedig ő kifejezetten vizuális típus volt. Egyik társunk rendszeresen előadta neki a délelőtti órák anyagát. E sorok írójával mindennap megtárgyaltak Szent Tamás Summájából egy-egy kérdést, és este egy francia Szentírás-magyarázatból vették az anyagot a másnapi elmélkedésre. 1952-ben meg kellett szakítania a bölcseleti tanulmányokat, és azokat csak 1954-ben fejezte be. 1955–8-ban a spanyolországi Granadában végezte a teológiát, ahol 1957-ben pappá szentelték. Murciában volt 1959-ben harmadik probációban. 1960-ban a délnémet rendtartomány nyugalmas kis rendházában, Aschaffenburgban volt pihenésképpen fizikai erejének visszaszerzésére. 1961–2-ben Rómában végezte a kétéves doktorátusi kurzust teológiából. Tanulmányainak végeztével a kanadai angol rendtartomány teológiai főiskoláján, Willowdale-ben kezdett teológiát tanítani. A főiskola 1970-ben Torontóba költözött, Horváth pedig 1992-ig ott tanította a teológia szinte minden ágát. Hazaköltözve 1994–6-ban a miskolci „Fényi Gyula” jezsuita gimnázium első igazgatója volt. Neve összekapcsolódott két nagy tudományos mű megszervezésével és elindításával. Tízévi előmunkálat után 1978-ban megjelent az „Ultimate Reality and Meaning” (U.R.A.M. – A végső valóság és értelem) című folyóirat, melynek célja egy „befejezhetetlen” enciklopédia előkészítése az ember útjáról Istenhez. Erre szolgált az a kétévenként Torontóban megrendezett nemzetközi konferencia, melyre 1996-ban Dobogókőn került sor. 1984. november 29-én merült fel a „Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség (METEM)” terve is. Ennek folyóirata, a Magyar Egyháztörténeti Vázlatok – Regnum 1989-ben indult.

1934–6 között a zugligeti Manrézában végezte a noviciátust, utána két évig Bp.-en tanult filozófiát. 1940-ben a pécsi Pius Gimnáziumban volt magiszter. 1941–4 között Szegeden teológiát végzett. Utána Bp.-en a Katolikus Iparos- és Munkásifjak Országos Egyesületében tevékenykedett. 1948-ban Kispesten káplán, 1949-ben a terciát a Manrézában végezte. 1950-ben elhagyta az országot, Torontóba került lelkipásztori munkára. Majd évekig különböző plébániákon lakott és szórványmissziót végzett. 1954–6 között Reginában a jezsuita Campion középiskolában történelmet, német nyelvet és hittant tanított, s közben látogatta a magyar emigránsokat. 1957–60 között Torontóban lelkipásztor. 1961–70 között Courtlandben telepedett le, de egész Dél-Ontarióban látogatta a magyar híveket, és megalapította az ontariói London magyar misszióját. Közben német emigránsokat is pasztorált. 1971-ben Münchenben, majd 1972-ben Klagenfurtban lakott, ahonnan a Vajdaságban missziózott. Amikor onnan kitiltották, 1973-ban visszament Hamiltonba. 1974–6 között Leuven központtal a magyar híveket látogatta. 1977–9 között ismét Hamiltonban, 1980–93 között pedig Montrealban volt lelkipásztor. Onnan terjesztette az Imaapostolságot és képviselte Kaszap István boldoggá avatási ügyét – Kaszap István a novícius társa volt – viceposztulátorként. 1993-ban hazatért Mo.-ra, a kispesti plébánián végzett lelkipásztori munkát, majd 1994–7 között ismét Montrealban működött, de 1998-ban visszament Kispestre. 2000-ben bevonult a pilisvörösvári szociális otthonba, az egészsége rohamosan gyengült, majdnem teljesen megvakult.

Szerzetesi képzésének első fele Bp.-en folyt. Novícius és egy évig retorikus volt a Manrézában. 1938–40-ben bölcseletet tanult a Mária utcai rendházban. Utána Pécsett egy, Kalocsán két évig tanított. A teológiát Szegeden végezte. Ott szentelték pappá 1946-ban. A bp.-i harmadik próbaév után Szegedről kiindulva szórványmisszióban dolgozott. Galambokon letartóztatták, és Orosházára vitték, ahol nagyon megverték, majd Szolnokról hazaengedték. Bp.-en 1949-ben létrejött egy lelkipásztori továbbképző kurzus P. Dombi József vezetésével, melyen öt társával Bálint is részt vett. A tervezett két évből csak egy lett. A szerzetesrendek feloszlatása után másfél évig Hejcén tanított a szemináriumban. Utána kántorrá képezte ki magát, és különböző helyeken dolgozott. Közben nyolc évig a váci egyházmegye szociális otthonában volt házi munkás. 1964. december 8-án elfogták mint egy jezsuita államellenes összeesküvés résztvevőjét. A per „Rózsa-összeesküvés” vagy „Szolidaritás-per” néven ismeretes, mert az elfogottak egy része az 1949-es föntebb említett lelkipásztori kurzus résztvevője volt. Bálintot öt évre ítélték, amit később harmadoltak, s három év négy hónap után 1968. április 11-én szabadult. Előbb kertész lett Pannonhalmán, majd kántorként működött Bp.-en, Turán és Rátkán. 1978-ban ment nyugdíjba. 1979–81-ben római tanulmányútra mehetett, előkészületként a leányfalui lelkigyakorlatos házban való közreműködéshez. 1990-től aktívan részt vett a KALOT újjászervezésében, és írói tevékenységet fejtett ki. A rendtartomány újrainduló szabad működésében Szegeden, Tahiban, 2002-től pedig Pilisvörösvárról komoly lelkipásztori

Bp.-en született, a középiskolát az Érseki Gimnáziumban végezte. 1944 közepén behívták katonának, 1945. április 1-jén Ausztriába kellett mennie. Stockerauban orosz fogságba esett, ahonnan szeptember elején szabadult. 1945. december 14-én érettségizett. 1946. július 30-án lépett be a Társaságba; 1948-ban kezdte meg bölcseleti tanulmányait Szegeden.

Decemberben meghívás érkezett számára Hollandiából azok folytatására, de nem kapott útlevelet. Ezért december 21-én megkísérelte a szökést, de a határon elfogták, és hat hónapra ítélték. Szombathelyen és Kaposváron volt börtönben. Július 19-én újra megkísérelte a szökést, ezúttal sikerrel járt. Ő is Innsbruckba került, ahonnan társai néhány nappal előtte az északolasz Chieribe költöztek. Hónapokig tartott, míg 1950. január 18-án ő is odaért. Ott folytatta bölcseleti tanulmányait, és velük együtt az utolsó évre 1951. szeptember 27-én a belgiumi Egenhoven-Leuvenbe került, ahol 1952. július 16-án megszerezte a bölcsészeti licenciátus fokot.

Onnan két évre Münchenbe került, ahol a nagy Mária-kongregáció fiatal tagjainak nevelésével foglalkozott. A teológiai tanulmányokra a francia jezsuiták belgiumi főiskolájára került Enghienbe. Már akkor érdekelte az egyházszociológia. Kapcsolatba lépett Hágában a holland prof. Zeegersszel. 1957. július 28-án szentelték pappá Enghienben. A negyedik év teológiát már Franciaországban, Chantillyben végezte, ahol megszerezte teológiából is a licenciátust.

Az utolsó tanévben 1958. április 24-én került sor a Magyar Egyházszociológiai Intézet megalapítására. 1959–62 között szociológiát tanult a bécsi egyetemen, 1962-ben doktorált. 1962–7-ig Münchenben volt egyetemi lelkész, és megkezdte tudományos munkáját az egyházszociológia területén. 1967-ben került az innsbrucki egyetem jogi és államtudományi karára, ahol 1969 végén nyilvános rendes tanár lett. Ezt a kart az egyetem 1976-ban feloszlatta, és Morel tanszéke és intézete a társadalom- és gazdaságtudományi karhoz került. 1977–9-ben a dékáni hivatalt viselte. 1996-ban fejezte be tanári működését. Több egyházi és társadalmi intézet tanácsadója volt.

A Magyar Egyházszociológiai Intézet alapításától kezdve – főleg András Imre bekapcsolódásával – igen fontos munkát végzett: elsőrangú információival és a fontosabb mo.-i események (pl. püspökkinevezések vagy egyháziak elleni perek) pontos, tárgyilagos elemzéseivel, valamint azok német és angol nyelvű közlésével nagy szolgálatot tett az egyháznak. Morel, főleg idősebb korában, erősen kritikus álláspontot tett magáévá a mai egyházi struktúrákkal, bizonyos tanokkal és az egyház kormányzásában megmutatkozó irányokkal szemben. Súlyos betegségei ellenére is haláláig dolgozott. 1955-től számos könyve és cikke jelent meg főleg magyar és német nyelven. Helyszűke miatt mi csak a könyveit jelezzük. Első cikkei 1955–65 között a legtöbb esetben a politikai helyzet miatt „G. Káldi” néven jelentek meg.

Szatmárnémetin született, apja magas rangú katonatiszt volt. 1926-tól előbb a kőszegi, majd a pécsi hadapródiskolában tanult. 1934-ben érettségizett, a Ludovika Akadémia tisztképző főiskolára került. 1938-ban avatták tüzér hadnaggyá. Nyíregyházán, majd az orosz fronton teljesített szolgálatot. Onnan hazahívták, és a nagyváradi hadapródiskola tanára lett. 1944-ben, már századosi rangban, Bp.-en tartózkodott, amikor a szovjet hadsereg megkezdte a főváros ostromát. A Baross utca közelében megsebesült, és orosz fogságba került.

Szibériából 1947-ben szabadult. Ekkorra már megérett benne a szerzetesi hivatás, és 1948-ban Bp.-en lépett be a Társaságba. 1950-ben az újoncházat lefoglalták, így Szegedre kellett költöznie. 1950. június 10-én Jászberénybe hurcolták, ahonnan megszökött, és Szegeden megkezdte teológiai tanulmányait, de hamarosan elbocsátották. Segédmunkásként, sekrestyésként dolgozott.

1957. január 27-én Kisberk Imre székesfehérvári püspök Pomázon titokban pappá szentelte. 1958-tól az angyalföldi plébánián lett sekrestyés, de foglalkozott fiatalokkal is. E munkájának gyümölcsei voltak kisregényei.

1964-ben sajtószabadsággal való visszaélés címén két és fél év börtönbüntetésre ítélték, melyet másodfokon tíz hónapra csökkentettek. Szabadulása után a Budafok-belvárosi plébánián dolgozott irodistaként, de sok papi munkával is foglalkozott. 1981-ben a leányfalui új lelkigyakorlatos házban való közreműködéséhez két évig Rómában lelkiségi teológiát tanulhatott. Hazatérte után a lelkigyakorlatos munka lett fő feladata. 1984-ben ő volt az első tartományfőnök, akit újra a rendfőnök nevezett ki. Erős kézzel próbálta végezni nehéz feladatát, a szétszóratásban élő jezsuitákat a lassan már várható felszabadulásra előkészíteni. 1990-től először Bp.-en, 1992-től Makkosmárián volt lelkipásztor. 1996–98-ban a Radvány utcai rendház elöljárójaként működött. Utána Bp.-en dolgozott, és főleg lelkigyakorlatok vezetésével foglalkozott. 2003-ban a pilisvörösvári gondozóotthonba került, ahol rövidesen meghalt.

Bajóton született tanítócsaládban. A középiskolát Kalocsán, noviciátusát Bp.-en, bölcseleti taulmányait Szegeden végezte. 1948-ban Kalocsán volt prefektus. Teológiát 1949–52-ig a hollandiai Maastrichtben tanult, ahol 1951. augusztus 22-én pappá szentelték. 1953-tól a tilburgi egyetemen közgazdasági és társadalomtudományi tanulmányokat végzett.

1956-tól a leuveni magyar egyetemisták Mindszenty kollégiumának igazgatója volt. Ettől kezdve élete fő feladatának tekintette az aránylag népes belgiumi magyar egyetemista kolónia lelki gondozását. Ezt a munkáját folytatta akkor is, amikor 1962-ben közgazdaságtant és magyar irodalmat kezdett tanítani a Leuveni Katolikus Egyetemen. 1963-ban megalapította és vezette a Közép-európai Kutatóintézetet, és annak folyóiratát, a Documentation sur l’Europe Centrale-t. Intézetéből számos nemzetközileg is ismert tanár és szakember került ki.

Az évek múltán nem hiányoztak a tudományos és nevelői munkásságát elismerő külső jelek sem: a Társadalomtudományok Pápai Tanácsának tagjává nevezték ki annak alapításakor; a belga királyi Lipót-rend lovagja, és megkapta a Belgium bárója címet is. Mo.-on a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével és kevéssel halála előtt Magyar Örökség díjjal tüntették ki. Halála előtt a Kollégiumot a Pázmány Péter Katolikus Egyetem használatára bocsátotta. Sírja a Leuven közelében fekvő Heeverlee jezsuita sírboltjában van.

1944–6 között a zugligeti Manrézában volt novícius. 1947–49 között Szegeden filozófiát tanult, majd külföldre távozott, a japán misszióba kérte magát. 1950–52 között Jokoszukában japán nyelvet tanult, majd mellette a második évben a kollégiumban angol nyelvet tanított. 1953–57 között Torontóban végezte el a teológiát. 1958–61 között Kóbéban angol nyelvet tanított, a Mária-kongregáció vezetője volt.

1961-ben átkerült a japán jezsuita provincia kötelékébe. 1961–8 között a Jokohama közelében lévő Eikó középiskolában volt angoltanár. 1968–72 között a japán jezsuita skolasztikátus rektoraként tevékenykedett. 1972–77 között a kamakurai lelkigyakorlatos házban, majd 1972–82 között a tokiói skolasztikátusban tartott lelkigyakorlatokat. 1983-ban a tokiói Komaba városrészben fekvő jezsuita rendház elöljárója volt. 1984-től a tokiói szegények között végzett szociális munkát.

1995-ben hazatért Mo.-ra, de két évig a gyulafehérvári szemináriumban volt spirituális, majd 1997–2002 között a bp.-i Sodrás utcai rendház superiora, utána haláláig lelki vezetéssel és lelkigyakorlatok adásával foglalkozott.

Középiskolásként a pécsi ciszterci gimnázium növendéke volt. Jezsuita próbaidejét, valamint az azt követő retorikai és bölcseleti tanulmányait Bp.-en végezte. Egyévi kalocsai kollégiumi tevékenység után a teológiát Szegeden tanulta, ahol 1943. június 25-én szentelték pappá. A háború utolsó éveiben Bp.-en lelkipásztor, A Szív segédszerkesztője és a központi ifjúsági Mária-kongregáció vezetője volt. A harmadik próbaév elvégzése után újra a bp.-i rendházban lelkipásztor, majd 1948 végétől P. Tüll Alajos tartományfőnök helyettese annak letartóztatásáig. 1949-ben Kaposváron lelkipásztor, 1950-től pécsi vicerektor.

1950-ben Mezőkövesdre internálják. A szerzetesrendek feloszlatása után P. Csávossy Elemér tartományfőnök kinevezi a szétszóródott rendi fiatalok elöljárójává. 1951. május 7-én P. Csávossy letartóztatásával átvette a hazai rendtartomány vezetését. Fő feladata volt a szétszórt jezsuiták új életkörülményeinek megszervezése és az összetartozás tudatának ébrentartása.

1954. június 30-án letartóztatták és a következő év február 22-én tizenhét évi börtönbüntetésre ítélték. 1956. október 28-án szabadult, de 1957. január 7-én újra letartóztatták, 1963. május 15-én egyéni kegyelemmel szabadult. Összesen száznégy és fél hónapot töltött a következő börtönökben: bp.-i Fő utcai vizsgálati fogság, Budapesti Országos Börtön, csolnoki rabbánya, pécsi állambiztonsági vizsgálati fogság, Váci Országos Börtön, Bp. VIII. ker.-i fogda, bp.-i Markó utcai börtön, Márianosztrai Országos Börtön.

Kiszabadulása után két hónapot kórházban töltött, hogy leromlott egészségét helyreállítsák. 1963. július végétől a piliscsabai idős szerzetesnővérek szociális otthonába került anyagbeszerzőnek. Később ő látta el a nővérek lelki gondozását is. Idővel kisegítőként be tudott kapcsolódni a lelkipásztorkodásba. Alkalmazottként ment nyugdíjba1985-ben, de házi lelkészként az öregotthonban maradt haláláig.

A felszabadulás után megírta Viharon, vészen át címmel az üldözött és szétszórt jezsuiták történetét a kommunista Magyarországon. Kiadta az 1951 és 1956 közötti buzdításait és körleveleit – Rostában –, melyek egy részét minden rendtagnak, más részét csak a fiataloknak írta. Az Üldözött jezsuiták vallomásaiban részletesen beszámolt börtönéveiről. A rendtartomány értesítőjében gyakran írt elhunyt rendtestvéreiről.

Kecskeméten született, onnan lépett be 1949-ben a Társaságba. Első fogadalmait már a szétszóratásban tette le. 1951–3-ban a Központi Hittudományi Akadémián tanult, ahonnan 1953-ban eltávolították. Utána több hónapos átképző tanfolyam után villanyszerelő lett a Ganz Vagongyárban.

1956 végén külföldre távozott. 1957-ben a spanyolországi Oñában kezdte meg teológiai tanulmányait, de két év múlva, súlyos betegség miatt, Frankfurtban folytatta. Ott szentelték pappá 1959. július 31-én, Szent Ignác ünnepén. 1961-ben Münsterben végezte a harmadik próbaévet. Gyenge volt az egészsége, hallásával is nehézségek voltak.

Első munkahelyeként a norvégiai Oslóba került P. Horváth Kálmánhoz a magyarok gondozására. A magyar fiatalok számára megszervezte a Sík Sándor Cserkészcsapatot. Mellette nagy akaraterővel fizikai, csillagászati és matematikai diplomát szerzett. Mivel e tanulmányait állami kölcsönből végezte, törlesztésére gimnáziumi tanári helyettesítéseket és laboratóriumi félállásokat vállalt.

1984-ben került kapcsolatba a vatikáni csillagvizsgálóval, ahol évente több hónapot dolgozott. A rendszerváltás után magyarországi asztronómusokkal is együttműködött; megkezdte előadói tevékenységét, fő témája volt a betlehemi csillag. 1994-ben jelent meg először Mágusok és a Csillag Máté evangeliumában című műve, mely azóta még három kiadást ért meg, és 2000-ben angol nyelvre is lefordították. Magyar fizikusokkal és teológusokkal együttműködve 2004-ben elindították a kétévenkénti Manréza Szimpózium előadás-sorozatot. P. Teres Oslóban halt meg 2007. december 21-én.

Az ausztriai Feldkirchben lépett be a Jézus Társaságába, a noviciátus után visszatért Magyarországra. 1948–50 között a Manrézában volt másodszakács. A szétszóratás után 1950–2-ben Kaposváron, 1952–76 között a Központi Szemináriumban, 1976–90 között pedig Rómában, a Germanicumban dolgozott szakácsként. 1991-ben a hódmezővásárhelyi újonnan nyílt novicátusban volt szakács.

Katolikus-evangélikus vegyes felekezetű családban született. Bp.-en az érseki gimnáziumban érettségizett; a Manrézában kezdte szerzetesi életét. A kétéves próbaidő vége felé ő is megkísérelte, hogy Nyugatra szökjön, de a határon elfogták, és hat hónap börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után 1950-ben, mint a szerzetesek többségét, Pécsről őt is elhurcolták. Ősztől két évig a Szegedi Hittudományi Főiskolán tanulhatott, ahonnan állami nyomásra eltávolították. Kitanulta a marós szakmát. 1954-től a bp.-i Hittudományi Akadémián hivatalosan is folytathatta tanulmányait.

1956. november 25-én elhagyta az országot, és a hollandiai Maastrichtban fejezte be teológiai tanulmányait. Ott szentelték pappá 1958-ban. Maastrichtban az újskolasztikus bölcseleti és hittudományi tanoktól eltérő irányzatot ismert meg, ahol Hegel filozófiájával hozták kapcsolatba a keresztény tanokat. Holland nyelvismerete miatt Indonéziába került teológiatanárnak, ahová, mint volt gyarmatra, nem engedtek be hollandokat. Odaérkeztekor, 1960-ban elvégezte a harmadik próbaévet. 1961–7-ben Yogyakartában teológiát tanított. 1968–71-ben Rómában az első két évben teológiai doktorátusra készült, majd a római Német–Magyar Kollégium tanulmányi főnöke lett.

1973-ban doktorált a római Pápai Gergely Egyetemen Gottes Wirken in der Welt című dolgozatával. Vezető tanára, Alszeghy Zoltán, nehezen barátkozott meg a dolgozat teológiai irányával. 1972-től a Müncheni Filozófiai Főiskolán tanított ontológiát és filozófiai istentant. 1978–86 között a külföldi magyar tartományfőnök helyettese is volt.

1990-ben, a fordulat után hazatért. Hódmezővásárhelyen volt a rendi újoncok mestere, valamint a szegedi szemináriumban tanított bölcseletet. 1995–6-ban csak Münchenben tanított. 1997-től haláláig a tanév java részét Szegeden töltötte, de kijárt Münchenbe is. Szegeden három évig a tanítás mellett a szeminaristák lelkiatyja is volt. Részt vett a Teológiai Kiskönyvtár sorozat szerkesztésében. Több könyvet írt. Az Ontológia és a Filozófiai istentan magyarul is megjelent. Tanulmányait főleg német szakfolyóiratokban publikálta. Magyar nyelven a Mérleg, a Szolgálat, a Távlatok és a Vigilia közölt tőle cikkeket. Nagyon megbecsült egyetemi tanár volt. Alapos, ismeretekben gazdag és önálló gondolkodásával tűnt ki. Mellette keresett lelkiatya és lelkigyakorlat-vezető volt.

1933–34 között testvérnovícius volt a zugligeti Manrézában, majd ugyanott 1941-ig kertész, 1942–47 között Kalocsán előbb a kollégiumban, majd a villán kertész. 1948–50-ben a szegedi kollégiumban volt ökonómus. A szétszóratásban fizikai munkát végzett, szabad idejében a provinciális sofőrje volt. 1991-től haláláig a bp.-i rendház portásaként dolgozott.

A középiskolát Kalocsán végezte a jezsuitáknál, onnan lépett be a Jézus Társaságába. Képzése a szokásos menetben folyt: két év próbaidő, egy év retorika és három év bölcseleti tanulmányok Bp.-en, három év magisztérium Kalocsán, majd négy év teológia Szegeden. A harmadik próbaévet Bp.-en végezte, utána egy évig klasszika filológiát tanult.

1946–48-ban Rómában a Német–Magyar Kollégiumban a teológusok „repetitor”-a volt, és a Pápai Gergely Egyetemen elvégezte a kétéves hittudományi doktori kurzust. Hazatérve 1951-ig teológiát tanított a Szegedi Hittudományi Főiskolán.

A szétszóratás idején először fizikai munkásként dolgozott, majd kántor lett. 1955. szeptember 9-én Egerben letartóztatták és a „demokratikus államrend elleni szervezkedés, valamint hazaárulás és kémkedés” vádjával tíz évre ítélték.

1956. október 27-én szabadult, de 1957 márciusában újból elfogták, és a szeptember 24-én megtartott tárgyaláson büntetését letöltöttnek vették, így szabadult. Ezután különböző helységekben kántorkodott. 1965. április 9-én újra elfogták, és a „Rózsa Elemér és társai összeesküvésében való részvétellel” vádolták. 1966 júniusában három évre ítélték.

Szabadulása után visszatért Solymárra, ahol már előzőleg kántor és egyházi adóbeszedő volt. Onnan került 1974-ben Verőcemarosra a Migazzi-kastélyban lévő egyházi szociális otthonba a nővérek lelki vezetőjének. Innen a püspökszentlászlói szociális otthonba hívták lelkésznek, ahol folytatta az elődje, Németh János SJ által rendszeresített lelkigyakorlatokat.

E munka során érlelte ki a tervet az Életrendezés Házának építésére. A ház működtetését folytatja az a közösség, mely az évek folyamán Vácz körül kialakult. Ő tette ismertté Magyarországon Henri Boulad egyiptomi jezsuita lelki könyveit, amelyeknek nagy olvasótábora lett nálunk is.

1927.09.10.: Felsőgallán (ma Tatabánya) született
1946.07.30.: belépett a jezsuita rendbe
1948.07.31.: fogadalmazott a budapesti Manrézában
1948-1952: a filozófiát Szegeden, Innsbruckban, Chieri-ben és Eegenhovenben végezte
1958-1962: teológiát tanult Frankfurtban, 1965-ben doktorált
1961.07.31.: pappá szentelték Frankfurtban
1962-1963:  a tertiát végezte
1964.02.02.: utolsó fogadalmát Rómában tette le
1963-tól a római jezsuita Történeti Intézet tagja, majd igazgatója
2012.01.04.: Rómában hunyt el, a jezsuita Írók Házában

1948-ban Szegeden kezdte bölcsészeti tanulmányait. 1949-ben, a kommunista hatalomátvétel miatt a rendi elöljárók elhatározták, hogy külföldre küldik a tanuló rendtagokat. Szilas László 1949. március 8-án egy volt kalocsai diák (Hanák Tibor) társaságában az Alberg-expressz hálókocsija alatt Ausztriába szökött, és másnap hajnalban érkezett meg Linzbe. Onnan Innsbruckba utazott, majd pár hónap múlva az észak-olasz Chieribe, az ott összegyülekezett magyar jezsuitákhoz érkezett, és két évig bölcsészetet tanult. 1951-52 között Leuven-Egenhovenben fejezte be a filozófiát, majd egy évig a németországi Sankt Blasienben, a jezsuita kollégiumban volt nevelő. 1953-1958 között Münchenben az egyetemen történelmi és földrajzi tanulmányokat folytatott, majd 1958-62 között Frankfurtban elvégezte a négy éves rendi teológiát. A harmadik év után, 1961. július 31-én, Szent Ignác ünnepén szentelték pappá Frankfurtban.

A belgiumi Drongenben végzett harmadik próbaév után, 1963-ban Rómába került, és négy évtizedig – kisebb megszakításokkal – ott is élt és dolgozott mint a római jezsuita Történeti Intézet tagja. Történészi kutatómunkája és egyetemi tanítása mellett különböző feladat-köröket látott el: volt az intézet gondnoka, az Archivum Historicum c. folyóirat segéd-, majd főszerkesztője, a Történeti Intézet igazgatója, valamint a Monumenta Historica Societatis Iesu és a Bibliotheca Historica Societatis Iesu főszerkesztője. Egyháztörténelmet tanított 1974-1981 között Innsbruckban a teológiai karon és a római Gergely egyetem egyháztörténeti karán. 2002 után Rómában az Írók Házában egy magyarországi jezsuita lexikonon dolgozott. Szilas László 1981-82-ben a Vatikáni Rádió magyar tagozatában egy egyháztörténeti sorozatot tartott, amelyet aztán kiadtunk Teológiai Kiskönyvtár kiegészítő füzeteként.

Szilas László „csatlakozott” másik két elhunyt római rendtörténészünkhöz, Lukács Lászlóhoz és Polgár Lászlóhoz. Mint a másik két magyar László, fontos kapcsolatrendszert épített ki a jezsuita történetírás nemzetközi és magyar művelőivel, segítette a fiatal magyar kutatókat. P. Szilas munkásságáról és a római magyar jezsuita történészek szerepéről fontos tanulmányt írt Molnár Antal történész („A római magyar iskola” címmel) abban az ünnepi kötetben, amely Szilas László rendtársunk 80. születésnapjára jelent meg: Historicus Societatis Iesu. (METEM, Bp. 2007.) Ennek előszava is kiemelte: „Közvetítő tevékenységének jelentős szerepe van abban, hogy a magyar jezsuita rendtörténet kutatói számára hozzáférhetővé vált a rend római központi levéltára. Mivel a magyar rendtartomány magyarországi archívuma nem állta ki a történelem viharait, a magyarországi tájakon működött jezsuitáknak az évszázadok folytán Rómával folytatott levelezése részben neki köszönhetően léphetett elő a kutatások kulcsfontosságú forrásává.”

1923.07.31.:  Borszörcsökön született.
1934–1942: a gimnáziumot Pápán végezte a bencéseknél. Kitüntetéssel érettségizett.
1942.08.14.: belépett a jezsuita rendbe. A Manrézában töltötte a noviciátus két évét.
1944–1947: filozófiai tanulmányokat folytatott Kassán és Szegeden.
1947–1948: Kalocsán töltötte egyéves magisztériumát.
1948–1949: Szegeden teológiát tanult.
1949–1953: Szombathelyen letartóztatták és a kistarcsai internálótáborba vitték. Az itt töltött négy év alatt elvégezte a Mócsy Imre SJ vezette teológiát, és befejezte teológiai tanulmányait.
1953–1957: az internálótábor feloszlatása után még négy évig rendőri megfigyelés alatt állt, és szülőfalujában mezőgazdasági munkát végzett szülei szőlőjében.
1957-ben végre szabaddá vált, és ekkor P. Kollár Ferenc segítségével Vácra került. Innen Kovács Vince püspök Szegedre küldte a teológiai tanulmányok elmélyítésére.
1958.06.15.: Vácott pappá szentelték.
1958–1959: káplánként szolgált egy évig Vecsésen.
1959–1963: káplánként szolgált Albertirsán.
1963–1969: káplánként szolgált Rákosligeten.
1964–1967: beiratkozott a Hittudományi Akadémia doktori képzésére, ahol a harmadik év végén magna cum laude minősítéssel megszerezte doktorátusát egyháztörténelemből. Doktori munkájának címe: Szent István apostoli megbízatásának problémája.
1969–1972: Pécelen káplánkodott.
1972–1989: Pesterzsébeten 17 éven át mint káplán szolgált. Triduumokat tartott adventben és nagyböjtben a leányfalui lelkigyakorlatos házban.
1989–2008: a kispesti Jézus Szíve templom plébánosa volt és superior.
2008 után a pilisvörösvári Szent Erzsébet Házban élt.
2012.04.30.: elhunyt.

„1931-ben születtem Budapesten. Apai ágon Erdélyből származom. Ükapám és dédapám még Nagybányán született, de nagyapám és édesapám már a Felvidéken, onnét kerültek Budapestre. Anyai ágon Székesfehérvárra és a felvidéki Ipolyságba vezetnek a szálak. Vándoréletük tisztviselői mivoltuknak volt a következménye, gyakran helyezgették őket. A magasabb beosztás is legtöbbször ezzel járt.

Gyerekkoromban édesanyám volt rám legnagyobb hatással, sokat foglalkozott velem, és később az öcsémmel, együtt imádkoztunk és olvastuk a Szentírást. Mindig fűzött hozzá magyarázatot. Az első szentgyónásra és szentáldozásra is ő maga készített fel; csak az maradt meg bennem, amit tőle tanultam, nem az, amit a hittanórákon.

Négy év elemi iskola után a szatmárnémeti jezsuita konviktusba és az ottani kir. kat. gimnáziumba kerültem, itt ismertem meg a jezsuitákat. Az elsők voltak P. Kollár mint prefektus és P. Fenyővári mint szakaszmagiszter. A második év végén következett a német megszállás, ekkor haza kellett jönnünk. A következő iskolaév helyett Budapest ostromát kellett átélnem. A bombázások és aknatüzek réme nyomasztó álomképek formájában azóta is többször előjött és előjön lelkem legmélyéről. Hatodikos koromra kerülhettem ismét a jezsuiták kezei közé, ezúttal Kalocsán. P. Tüll volt a rektor, P. Horváth Kálmán a szakaszmagiszterem és P. Cserepes a lelkiatyám.

Az államosítás után a rendi elöljárók a pécsi lgnatianumban gyűjtötték össze azokat, akik belépési tervekkel foglalkoztak, így kerültem 1949-ben a pécsi rendházba. P. Pálos volt a rektorunk és P. Pethő az igazgatónk. 1950-ben érettségiztünk, utána examináltak bennünket. Ezután társaim hazamentek, de én még ott maradtam a házban, így részem lehetett a júniusi elhurcolásban és a mezőkövesdi deportációban.

Első dispozícióm az egri szemináriumba szólt, ahol meglepődve láttam viszont jelölttársaimat. Egy ottani noviciátust azonban nem sikerült megvalósítani. Ezért a harmadik év elvégzése után el kellett hagynom a szemináriumot. Pesten albérletbe költöztem, és P. Luzsinszky irányításával megkezdődött a noviciátus. Boór Jánossal és Sárdy Péterrel laktam együtt a Ráday utcában. Közben műtőssegédként dolgoztam a Rókus kórházban.

A kánoni év letelte után visszamehettem Egerbe, ott tettem le titokban a fogadalmakat P. Rozmán kezébe. 1956. június 17-én szenteltek pappá. Úgy tartottak nyilván mint egyházmegyés papot. Sokak szemében azonban mindvégig gyanús maradtam, és azt a kérdést tették fel állandóan: »Miért lettél pesti létedre egri pap?« Nem is vittem sokra, nem kaptam önállóságot. Végül rászántam magam, hogy visszatérjek esztergomi egyházmegyémbe, de itt is gyanús maradtam. A kérdés most így hangzott:  »Téged Egerben szenteltek, hogyan kerültél mégis Budapestre?« Itt se lehettem önálló.

Harminchárom éves káplánságom alatt legfőbb és legszebb tevékenységem a hitoktatás volt, nagyon szerettem a gyerekeket, minden helyemen szerveztem ministránsgárdát és ifjúsági csoportokat. A budavári Mátyás-templomban 23 évet töltöttem, ezalatt különös élmény volt, hogy később  egykori tanítványaim gyermekei is a tanítványaim lettek.

1980-ban édesanyám combnyaktörést szenvedett, ettől kezdve három éven át ápoltam otthon. Nagy lelki élmény volt ez. Isten megengedte, hogy kezeim közt halhatott meg, csendesen, békében.

Végre 1989-ben Paskai bíboros úr exkardinált, hivatalosan is átengedett a rend kötelékébe. A Mária utcában öt évig voltam P. Provinciális sociusa, majd Szegedre kerültem novíciusmesternek. Az akkori novíciusok ellenséges érzülettel fogadtak, amint később ezt ők maguk is bevallották, ez nagyon sok szenvedést okozott nekem. Nehezen tudtam megszokni Szegedet. Később azonban fokozatosan egyre több öröm és kegyelem forrása lett számomra a noviciátus. Nem győzök hálát adni Istennek, hogy itt lehetek. Én magam is az Úr közvetlen novíciusa lettem, mert nagyon mélyen kezdett formálni.

Ez még jelenleg is folyamatban van, amikor lábadozok egy kettős agyvérzés után, és igyekszem begyakorolni, hogyan kell életemet újra és újra tudatosan, ténylegesen Isten kezébe helyezni.”

Ambrus Lóránt ezzel egyidejűleg a szegedi szeminárium spirituálisaként is, végül Dobogókőn lelkigyakorlatos szolgálatban dolgozott.  2011-ben költözött a Szent Erzsébet Otthonba.

Elhunyt 2012. november 7-én, életének 82., szerzetesi hivatásának 60., papságának 57. évében.

• 1930.12.22.: született Budapesten
• 1941–1948: a kalocsai jezsuita gimnázium tanulója
• 1948–1949: az egyházi iskolák államosítása után tanulmányait Budapesten, a Madách Imre Gimnáziumban fejezi be
• 1949.08.14.:  belépés a Manréza noviciátusába, ahonnan 1950 májusában a többi novíciussal együtt Szegedre költözött, onnan júniusban a rendek feloszlatásakor Jászberénybe hurcolták.
• 1952.01.01.: fogadalmat tett
• 1949–1952: a Központi Szemináriumban tanul
• 1952–1955: Pécsi Pedagógiai Főiskolán tanul orosz nyelvet és irodalmat
• 1954–1955: Zalaszentgróton tanári gyakorlat, majd 1955-1956-ban ugyanott tanár
• 1956 novemberében elhagyja az országot
• 1956–1957: Münchenben tanul filozófiát
• 1957–1958: magisztériumot végez Bécsben, a kalksburgi jezsuita gimnáziumban
• 1958–1962: teológiát tanul Frankfurtban és Lyonban
• 1961.07.31.: pappá szentelés Münchenben
• 1962–1963: tertia St. Martin d’Ablois-ban
• 1963-tól Mannheimben dolgozik a jezsuiták szociális intézetében
• 1974.11.05.: ünnepélyes fogadalomtétel, professio, München
• 1974–1997: az OCIPE munkatársa, 1990-1994 között pedig az igazgatója
• 1992-től a budapesti OCIPE-iroda vezetője és az Európai Szemmel kiadvány szerkesztője
• 1997-től a Bad Dürckheimi öregotthon lelkésze
• 2014.02.23.: elhunyt Bad Dürckheimben

1985-ig titkolt jezsuitaként, utána nyíltan
1958–1961: káplán, hitoktató Tápióbicskén
1961–1968: szórványlelkész Gombán
1968–1969: káplán a pesterzsébeti Jézus Szíve Plébánián
1969–1971: káplán Kiskunhalason
1971: káplán a Nagyboldogasszony plébánián, Csongrádon
1971–1973: káplán Jászkarajenőn
1973–1985: plébániai adminisztrátor Bugacon
1985–1989: plébániai adminisztrátor Balatonkenesén
1989–2006: plébános a Szent István Plébánián, Hódmezővásárhelyen
2006–2013: kisegítő lelkész ugyanott
2013–2017: lelkész a Szent Erzsébet Otthonban, Pilisvörösváron, itt hunyt el 2017-ben 

Vass György 1928. április 1-jén született Budapesten. Iskoláit a Csalogány utcai gyakorlóiskolában, majd a budai Rákóczianumban végezte, ahol 1946-ban érettségizett.  Érettségi után belépett a jezsuita rendbe.

A noviciátust a budapesti Manrézában végezte. 1948-ban Szegeden kezdte el filozófiai tanulmányait, majd elöljárói utasítását követve külföldre menekült tanulmányainak folytatására. Güssing, Fürstenfeld, Graz, St. Andrä érintésével Innsbruckba került, és az ottani egyetem teológiai szakán folytatta tanulmányait. 1949-ben a többi magyar jezsuita növendékekkel együtt a felső-olaszországi Chieribe rendelték, ahol a Villa Luiginában folytatták filozófiai tanulmányaikat, mígnem Leuvenbe kerülve elnyerte a filozófiai licenciátust. Utána a német St. Blasien fiúkollégiumban lett másodprefektus. 1954-ben Angliába került az Oxford melletti Heythrop College-ba teológiai tanulmányokra. 1956-ban az újonnan érkezett magyar menekülteket segítette ügyes-bajos dolgaikat intézni.

1957. július 30-án szentelték pappá Heythrop College kápolnájában, amelyen fia örömére édesanyja is részt vett, aki ez évben tért át az evangélikus hitről a katolikus hitre.  P. Vass végső szigorlatait 1958-ban tette le. A harmadik probációt St. Beunos College-ban, Walesben végezte.  Közben tanulmányt írt Teilhard de Chardin lelkiségéről angolul, amit P. Henri de Lubac gratuláló levélben méltatott. A probáció befejezése után 1959-ben Rómába küldték a teológiai doktorátus megszerzésére. Tézisében arról írt, Szent Tamás milyen módszerrel használta írásaiban a Szentírást.

1962 januárjában visszatért Oxfordba, és megkezdte tanári működését mint lecturer.  A II. vatikáni zsinat után a londoni állami egyetem elfogadta a Heythrop College-ot mint konstitutív tagját. Ezért P. Vass 1970-ben elhagyta Oxfordot és áttelepült Londonba, ahol az anglikán King’s College-dzsal együttműködve tanították a teológiát. Hatévi londoni tanítás után elöljárói Innsbruckba küldték, ahol 1977-ben elfoglalta P. Karl Rahner második utódjaként a dogmatika és ökumenikus teológia tanszékét. Itt tanított 1996-ig, amikor emeritus professzor lett. Közben dékánja is volt a teológiai fakultásnak 1987-89 között. A dékáni hivatal viszont annyira megviselte szervezetét, hogy egy szentföldi zarándokúton történt panaszait követően váratlan gyomorműtéten kellett átesnie. Négyéves dialíziskezelés után 1997-ben négyes bypass-műtétet hajtottak végre rajta, és 1998-ban új vesét is kapott.

Mint tanár, 25 éven át ismertette és kritizálta Karl Rahner teológiáját angol nyelven.  Ezt egy ötkötetes műben ki is adta (Understanding Karl Rahner).  Ezen kívül számos cikket publikált a Heythrop Journal, a Clergy Review, a Month, valamint a német Dokumente, Zeitschrift für katholische Theologie, a magyar Vigilia és Távlatok hasábjain. 2004-ben a Heythrop College kitüntette P. Vasst a Fellowship címmel.

P. Vass a magyar lelkipásztori szolgálatból is kivette részét.  Angliai tartózkodása idején P. Nemesszeghy Ervin rendtársával kereste fel a szétszórt magyar menekülteket négy városban is. Ezzel segítették Msgr. Ispánki Béla angliai magyar főlelkészt. Innsbruckban P. Németh József rendtársával együtt elvállalta a magyar miséket, és Magda Szilveszter állandó diakónussal együtt újraszervezte az ottani hitközséget. Magyar szentmiséket tartott Innsbruckban a Mindszenty Házban, és 2003 óta helyettesítette Reith községben, Seefeld mellett a helyi plébánost. A Magyar Pax Romana aktív tagjaként segítette a mozgalom munkáját az emigrációs magyarság szellemi életben tartásáért.

Innsbruckban halt meg 2013. július 28-án. Élt 85,  aJézus Társaságában töltött 67, papként szolgált 56 évet.

Dél-Amerikában, Ecuadorban (1959–1989):
1959–1960: hittant tanítottam iskolában
1962–1965: templomi szolgálat, hittanár, iskolai énekkar
1965–1970: segédlelkész plébánián, kórházlelkész
1970–1982: hittant tanítottam, diákok spirituálisa voltam. Mária Légió.
1982–1984: novíciusmester segítőtársa
1984–1989: diákok spirituálisa jezsuita kollégiumban

Magyarországon:
1989–1997: templomigazgató Kalocsán. Kórház- és börtönlelkész.
1997–1999: hittanár Miskolcon. Gyóntató.
1999–2002: segédlelkész Hódmezővásárhelyen
2002–2015 segédlelkész Budapesten a Jézus Szíve templomban.

Sok éven át miséztem vasárnaponként börtönökben és szegénynegyedekben.
Erdő Péter bíboros kinevezett a Keresztény Édesanyák Szent Mónika Közössége országos lelkészének. Ugyancsak működtem rendi jóváhagyással és egyházi kinevezéssel a Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Szeretetlángja Mozgalomban nemzetközi és hazai szinten.
Róna Gábor atya 2015-ben hunyt el.

1949–50 között a zugligeti Manrézában testvérnovícius volt. A szétszóratás idején először Jászberénybe internálták, majd Budapesten volt fizikai munkás: lakatos, hivatalsegéd a Hittudományi Akadémián, gázgyári munkás, segédmunkás a szállítóberendezések gyárában, 1954–89 között először a jászberényi szociális otthon mindenese, majd Solymáron, utána Budapesten kántor, később Nógrádverőcén a szociális otthonban mindenes. Nyugdíjasan Makkosmárián kántorként és mindenesként tevékenykedett. A rend visszaállítása után kántori munkát végzett Budapesten, majd a Mária utcai rendházban volt portás. 2008-ban a pilisvörösvári Szent Erzsébet Otthonba költözött. 2015-ben hunyt el.

A noviciátust a Manrézában végezte. 1947–49 között Szegeden filozófiát hallgatott, majd külföldre távozott. 1951–52 között Feldkirchben volt magiszter. 1953–56 között Enghienben teológiát tanult, ahol 1955-ben pappá szentelték. 1957-ben St. Andräban végezte a terciát. 1958–62 között a bécsi egyetemen latin nyelvből doktorált, majd 1963–67 között a feldkirchi jezsuita gimnáziumban latin és görög nyelvet tanított, 1967–80 között az iskola igazgatója volt. 1981–89 között a kalksburgi jezsuita gimnáziumban tanított latint és görögöt. 1990-ben Bécs-Lainzban kisegítő volt a plébánián. 1991-től Innsbruckban latint és görögöt tanít az egyetemen. Élete utolsó éveiben szülőfalujában, testvérénél élt. 2016-ban hunyt el.

Külföldön lépett be a Társaságba. Pullachban végezte a noviciátust, Assenhausenban a juniorátust. 1952–54 között Leuvenben tanult filozófiát. 1955–56 között Tournai-ban volt magiszter, 1957–60-ig teológiát tanult először Enghienben, majd Chantillyben, ahol pappá szentelték. 1961-ben Wépionban végezte a terciát. 1962-ben Namurben lelkipásztor, 1963–9 között Amszterdamban az emigráns magyarok lelkésze volt. 1970-ben került Kanadába, ahol először Torontóban, majd Hamiltonban segített a lelkipásztori munkában. 1974–90 között a kanadai Londonban a helyi magyar közösség adminisztrátora volt. 1991–93 között Hamiltonban lett kisegítő lelkész. 1994-ben hazatért, először Pécsett lelkészkedett, majd 1996-ban a kárpátaljai misszióba ment, először Ungváron, majd Ráton lett magyar lelkész. 2003-ban megrendült egészsége miatt a pilisvörösvári szociális otthonba költözött.

1956 –1960: Maastricht: teológiatanulás, lelkipásztorkodás a magyarok között (már az 1958-as papszentelés előtt is)
1960–1961: Drongen (Belgium): harmadik probáció, lelkipásztorkodás flamandok és magyarok között
1961–1964: Róma: biennium, kisegítés olasz plébániákon
1964–1970: Montréal: erkölcsteológia-professzor, kisegítő lelkipásztorkodás magyarul és franciául
1970–1972: Leuven: a Mindszenty Kollégium igazgatója, hivatalos magyar lelkipásztor
1972–1980: Róma: a Vatikáni Rádió magyar munkatársa (nem mindvégig), olasz kisegítő lelkipásztorkodás
1980-1986: Hamilton: lelkipásztorkodás a magyar plébánián és a Szent Erzsébet Otthonban, A Szív társszerkesztője és (1983-tól) főszerkesztője
1986–1989: Torontó: A Szív főszerkesztője, lelkipásztori kisegítő, az utolsó évben a novíciusmester sociusa
1989–1992: Bécs: a Szolgálat társszerkesztője, gyóntató a Szent István-dómban
1992-2013: Budapest (Sodrás utca): a Távlatok társzerkesztője, rendszeres lelkipásztori kisegítés; 2003 után operarius
2014-től Pilisvörösvár, Szent Erzsébet Szeretetotthon
2018. március 17-én elhunyt. Életrajza ezen a linken olvasható.

1956–1993: tanár a tokiói Sophia Egyetem teológiai karán. Oktattam a dogmatikus teológia számos traktátusát, valamint teológiatörténetet. Emellett
1983–1993: kurzusokat adtam az egyetemen Mozart zenéjéről és annak üzenetéről. Sok lelkigyakorlatot vezettem papoknak, szerzeteseknek, apácáknak, világiaknak. Írtam kb. 20 könyvet és sok-sok cikket japán nyelven teológiáról (Szentháromságtan, Eucharisztia-tan, Kegyelemtan, stb.) és a keresztény életről. Írtam egy általános bevezetést a kereszténységbe, melyet négy nyelvre lefordítottak. Főszerkesztője voltam egy többkötetes katolikus lexikonnak, szerkesztettem egy katolikus japán nyelvű teológiai folyóiratot.
1983–1993: beszéltem nem-keresztényeknek hitünkről, és segítettem őket a keresztséghez. Hat évig voltam dékánja az egyetem hittudományi karának. Öt évig voltam VI. Pál pápa által kinevezett tagja a Nemzetközi Teológiai Bizottságnak. Megkereszteltem kb. 300 felnőttet.
1993-ban rendünk Magyarországra küldött „misszióba”. Itt is tanítottam két egyetemen és két főiskolán teológiát, illetve keleti vallásokat. Adtam mindenféle lelkigyakorlatokat, és tartottam előadásokat plébániákon, csoportoknak, közösségeknek. Írtam továbbá több könyvet és sok cikk-tanulmányt dogmatikai, kateketikai és lelkiségi témákról.
Péter atya 2016-tól haláláig a Farkas Edit Szeretetotthon lakója volt, vasárnap délelőttönként a Mária utcai Jézus Szíve-templomban prédikált.
2013-ig megjelent művei a Jezsuita névtárban, a Jezsuita Kiadó kiadásában megjelent írásai ezen a linken találhatók, ezen az oldalon pedig hivatásának története olvasható.

Hegyi Márton 1932. október 15-én született Hódmezővásárhelyen. Érettségi után – 1951-52-ben a szegedi szemináriumban tanult, majd belépett a Jézus Társaságába. 1952. március 1-jén behívták katonai szolgálatra, amit MUSZOS-ként töltött le Mátyásföldön, együtt Miklósházy Attilával.

1956-ban külföldre távozott. Fogadalmait Sankt Andrä-ban tette le 1957-ben. Filozófiai tanulmányait Rómában a Gergely egyetemen végezte, és 1959-ben ott szerzett filozófiai licenciátust. Elöljárói Kanadába küldték a teológiai tanulmányokra, és Torontóban, a Regis College-ban szerezte meg 1963-ban az STL és MA fokozatokat teológiából.  1963. június 16-án szentelte pappá Torontóban Philip Pocock érsek. A tertiat egyből ezután, 1963-64-ben végezte Clevelandben. Utolsó fogadalmait 1976-ban tette le.

Az Oxford University-n 1967-ben szerzett MA fokozatot zoológiából, majd 1972-ben Knoxville-ben, a University of Tennesse-n PhD-t Ecologiából.

1969 óta biológia professzor a New York-i Fordham egyetemen mint Associate Professor of Biological Sciences. Híres volt rendkívüli odaadása a diákjainak, állandóan a laboratóriumban volt, és segítette kutatásaikat. 1996-ban elnyerte a Fordham College at Rose Hill “Arts & Sciences Faculty Day Teaching Awards” kitüntetését a Department of Biological Sciences-ban végzett évtizedes munkásságáért.

A Fordham-i tanítása mellett sokat segített a magyar lelkipásztori munkában a Szt. István templomban Passaic-ban Mustos Istvánnak, és Yonkers-ben a Szt. Margit plébánián. Hűséges volt minden kötelességében és segítőkész mindenütt.

Gyenge egészsége miatt 2008-ban bevonult a Murray-Weigel Hall betegtermébe. Hosszú betegség után itt halt meg 2014. január 17-én. Január 21-én temették az Auriesville, NY jezsuita temetőbe.

1949-1950: Budapest, Manréza lelkigyakorlatos házban lelkigyakorlat adás
1950-1952: Medina, lelkész
1952-1957: Szekszárd, Ráckeresztúr, Iváncsa: sekrestyés, harangozó
1957-1986: Pannonhalma, szociális otthon
1986-1989: Leányfalu, igazgató-helyettes, lelkigyakorlat adás
1989-1992: Makkosmária, lelkész
1992-1997: Leányfalu, igazgató, lelkigyakorlat adás
1997- Budapest, Pesti Jézus Szíve Templom, lelkész

Hevenesi János halálának híre.

Vértesaljai László megemlékezése János atyáról.

Hevenesi János bejegyzése a jezsuita névtárban

P. Dér János 96 évesen és 71 éve a Jézus Társaságában békében elhunyt július 1-én.

Dér János 1919. augusztus 18-án született a délvidéki Bajmokon. Iskoláit Madarason majd Bácsalmáson végezte. 1933-tól Baján tanítóképzőt, majd 1943-tól Újvidéken  kereskedelmi főiskolát végzett.

Tanárként végzett és dolgozott, mielőtt 1946-ban elkezdte a noviciátust Budapesten. Szegeden tanult filozófiát. A kommunista hatalomátvétel elején külföldre menekült. 1952-tól teológiát tanult Eegenhoven-ben, ahol 1955. augusztus 15-én szentelték pappá.

Terciáját a spanyolországi Gandia-ban végezte (1958-59), de ünnepélyes fogadalmait már a chilei Calera-ban tette le 1959. február 2-án. 14 éven át szolgált Chilében (Calera, Chiquicamata, Santiago, Arica) lelkipásztorként, hittanárként, iskolalelkészként, gyóntatóként, a helyi Mária Kongregáció és cserkészet lelki kísérőjeként. 1966 és 1975 között Peru-ban teljesít lelkészi szolgálatot (Lima and Los Oragnos)

1975-1978 között magyar menekültekkel foglalkozik Stockholm-ban, majd 1978-tól Svájcban (Muttenz, Kriens, Perlen, Bad Schönbrunn) lelkész.

2004-től haláláig újra Svédországban élt nyugdíjasként. Hosszan tartó gyengeség után elhunyt 2016. július 1-én.

A Budapest Jézus Szíve templomunkban gyászmisét július 4-én mutattak be érte. Svédországban gyászmiséje és temetése július 6-án volt.

Bejegyzése a jezsuita névtárban:  http://jezsuita.hu/nevtar/der-wolf-janos/

“A Brother”

Feigl Rudolf 1921. november 23-án született Szigetújfalun, a Csepel szigeten. Elemi után Makóra került cukrászinasnak. Amikor három és fél év után felszabadult – bár nem szeretette e munkát – e szakmában helyezkedett el.

A hivatás gondolata már ekkor foglalkoztatja. 1939-ben a Manrézában végez lelkigyakorlatot. Ennek hatására egy évvel később jelentkezett a Társaságba. Kalocsán tölti hosszú jelölt-idejét, majd 1944. szeptember 6-án kezdte el a noviciátusát a budapesti Manrézában mint segítőtestvér.  Bár szeretett volna pap lenni, de az akkori körülmények ezt nem tették lehetővé. Fájlalta, de engedelmesen elfogadta. Először, mint szabósegéd szolgált a Manrézában, majd Szegeden, mint szabó és bevásárló 1947 és 1949 között.

A háború borzalmai után a kommunista rendszer megszüntette a szerzetesrendeket, s ezért az elöljárók a fiatal magyar jezsuiták nagy részét külföldre küldte. 1949-ben Fr. Feigl a Fertő tó mellett szökve hagyta el Magyarországot és az észak-olaszországi Chieri-be került, hogy segítse mint szabó és bevásárló az ott tanuló fiatal jezsuitákat. Velük együtt, 1951-ben, részt vett a menekült skolasztikusoknak a belgiumi Eegenhovenbe átköltöztetésében. Itt szakácsként szolgálta a közösséget.

1954. november 18-án Fr. Feiglt elöljárói Kanadába küldték. Hajóval utazott Quebec-ig, onnan vonattal Hamiltonba ment, hogy a helyi Szent István templomnál dolgozzon négy évig (1954-58). 1958-ban áthelyezték a Courtlandi Szent László templomhoz, ahol 15 éven át volt miniszter, szakács és mindenes PP. Ugrin és Máté plébánossága alatt.  Emellett részt vett a családok látogatásában, s emiatt ott nagyon megszerették.
1963-ban, Clevelandben végzett terciát, majd fogadalmazott.

1973-ban áthelyezték őt a torontói Szent Erzsébet plébániára.  Itt miniszter volt a házban és pasztorális kisegítő. P. Király, az akkori plébános biztatására elkezdett a ministránsokkal foglalkozni és létrehozta a Ministráns Klubot, majd 4 évvel később az Ifjúsági Klubot.  Ezek minden évben tartottak lelkinapot és a nyáron ministráns tábort rendeztek. 1986-ban egy fél-éves szabbatikum alatt meglátogatta a Távol-Kelet magyar misszionáriusait Japánban, Taiwanban, a Fülöp Szigeteken és Hong Kong-ban.  A közkedvelt “brother” 2004-ig volt a Szent Erzsébet plébánián, amikor provinciálisa hazahívta, hogy a szegedi noviciátusban segítsen a ház körüli dolgok ellátásában.

2007-ben kérésére visszatért Kanadába és a hamiltoni Szent Erzsébet Otthon lakója lett. Rövid betegség után 2015. január 8-én a hamiltoni Szent János kórházban hunyt el. A Courtlandi magyar jezsuita temetőben van eltemetve.

1947: Manréza, főkertész
1949: Szeged, kertész
1950: elhurcolás, Kunszentmárton
1950.06.-1951.06.30. Budapest. Központi szeminárium, alkalmazott
1951.10.01.- Rákospalota, plébánia, sekrestyés, házi inas
(1952.04.- Bp. Városi kertészet, alkalmazott)
1955.04.-1959.12.: Pannonhalma, kertész
1959.12.-1970 Verőce, szociális otthon, kertész
1970.01.-1986  Debrecen, plébánia, sekrestyés
1986-1988: Róma, Germanicum, szakács
1988-2011: Budapest, Radvány utca, kertész
2011: a Sodrás u. 15.-ben lakik
2014-2019 Pilisvörösvár, Szent Erzsébet Szeretetotthon

1968-71 Pullach, filozófiai tanulmányok
1971-76 Innsbruck, teológiai tanulmányok
1977-78 München, Studentenheim Woli Graf
1978-79 További tanulmányok
1980-81 Burg Kartt, hittantanár
1981-2008 Weingarten, lelkész a németországi magyarok körében
2008-2015 Marosvásárhely
2015- Budapest, idősotthon
2019. május 2-án elhunyt

Jezsuita képzését 1942-ben kezdte a zugligeti Manrézában, a noviciátus elvégzése után 1946–8 között Szegeden filozófiát hallgatott. 1949-ben külföldre ment tanulmányai folytatása végett, St. Blasienben magiszterkedett egy évig, majd 1949–51 között a Mária-kongregációt vezette Münchenben. 1952–5 között Maastrichtban teológiát tanult. 1956-ban Japánba ment misszióba, előbb Jokoszukában, majd Tokióban tanulta a japán nyelvet. 1958–60 között Hirosimában volt skolasztikus miniszter, mellette latint és franciát tanított. 1960-ban átírták a japán provinciába. 1967–8 folyamán Innsbruckban doktorátust szerzett, mellette a Magyar Papi Egység című folyóirat szerkesztésében segédkezett. 1998-ban hazatért Mo.-ra. Szegeden tanított teológiát, majd 2000–5 között Hódmezővásárhelyen lelkész és lelkigyakorlat-vezető, utána áthelyezték Tahiba, ahol a Szív lelkiségi központban spirituális.

M: Szem nem látta. Népszerű teológia. (Kézirat.) 1955; Ábel Japánban. Lyndshurt, N. J., é. n.; Die Welt des Tao. Freiburg–München, 1972; Isten tükrei. Parma, Ohio, 1975; Japánok. Parma, Ohio, 1975; Japán mozaik. 1–3. füzet. Parma, Ohio, 1976–1977; Misztika ma. Parma, Ohio, 1977; Isten szenved? Parma, Ohio, 1977; Tudom, kinek hiszek. Parma, Ohio, 1977; Szent József. Parma, Ohio, 1978; Reménytelen dolgok szentjei. Szt. Janka, Szt. Rita, Flüei Szt. Miklós. Parma, Ohio, 1978; Szentéletű japánok 1–2. Parma, Ohio, 1978; Ti kinek tartotok engem? New York, 1978; Az Ige szolgálatában. New York, 1979; Jézus titka. Parma, Ohio, 1979; Das chinesische Weltbild. Oszaka, 1984; Szép Szűz Mária. Bp., 1994; Misztika ma? Bp., 2003; Szerető Atyánk. Bp., 2003; Jézus titka. Bp., 2003; Japán mozaik. Bp., 2006; A szív embere. Kecskemét, 2007; Tudom, kinek hittem. Bp., 2007; A lótuszvirág titka. Bp., 2007; Szent Gellért. Bp., é. n.; Életre-halálra. Bp., é. n.; Krisztus tanúi Japánban. Bp., é. n.

Bencsik József 1921. november 2-án született Szegeden. Tanár édesapja korai halála után édesanyja hazaköltözött az elcsatolt bánáti Versecre, ahonnan a család származott. Innen 1934-ben kellett eljönniük, amikor – Sándor Király meggyilkolására hivatkozva – Jugoszlávia kiutasított minden magyar állampolgárt. A középiskolát 1931-42 között Versecen, majd Szarvason végezte végül a szegedi piarista gimnáziumban fejezte be.

Amint írja, az „érettségije után egyből jelentkeztem a jezsuita rendnél, de az orvos lesoványodottságomra tekintettel várást kívánt. Mivel mindenképpen a papság után vágyódtam, a pécsi egyházmegyében kértem felvételt.” Egyházmegyés szeminaristaként Pécsen végezte el a Hittudományi Főiskolát 1942-47 között, és ott szentelte őt pappá 1947. június 22-én Virágh Ferenc püspök. Első papi évét Püspökszenterzsébeten tölti.

1948-ban belépett a Jézus Társaságába és a noviciátust a budapesti Manrézában végezte. Innen került internálásra Jászberénybe. Mivel innen megszökött, de elfogták, a kistarcsai internálótáborba vitték, ahol három évet töltött. Az internálás alatt P. Mócsy vezetésével végezte el további filozófiai tanulmányait és tette le záróvizsgáját. 1950. szeptember 29-én a kistarcsai táborban tette le első fogadalmait. A táborból való újabb szökése alkalmával elfogták agy börtönben és Kistarcsán töltött újabb éveket. 1953. szeptember 17-én szabadult és utána csak fizikai munkát végezhetett – lakatosként és kőművesként, majd fűtőként dolgozott.

1956-ban a forradalmat követően külföldre menekült. Egy éven át a bécsi magyar menekültek lelkipásztoraként dolgozott. 1957-61 között a római Gergely Egyetemen tanult teológiát. Közben, 1960-61-ben, Münsterben végezte el a harmadik probációját. 1962. augusztus 15-én Stockholmban tette le ünnepélyes fogadalmait.

Ezután külföldön lelkipásztori szolgálatot kapott: 1961-91 között a svédországi Vaesteras-ban volt káplán. Széleskörű nyelvtudással rendelkezett, így jól beszélt németül, angolul, franciául, svédül, olaszul, spanyolul, hollandul, latinul, lengyelül, szerbül, horvátul, csehül, oroszul és eszperantóul. Mindez nyitottá és képessé tette arra, hogy aktívan be tudjon kapcsolódni a bevándorló csoportok lelkipásztori ellátásába és egyben aktívan részt vegyen a helyi ökumenikus párbeszédben.

1991-94 között a németországi Saarburgban, majd Trierben szolgált kisegítő lelkészként, gyóntatóként. Nyelvtudása miatt sokfelé kérték kisegíteni, így eljutott Ukrajnába, Oroszországba és Szerbiába is. Amikor egészsége gyengülni kezdett, 2005-ben bekerült a müncheni jezsuiták otthonába, a München melletti Unterhachingba.

1920-ban, Pakson születtem katolikus tanítócsaládból, második gyermekként. Gimnáziumba Pécsre, a Piusba küldtek szüleim. Gyerekkorom óta gondoltam arra, hogy pap leszek. Az ötödik gimnáziumba be is léptem a pécsi kis-szemináriumba, de igazi hivatásomat csak hetedikes koromban találtam meg. Pius-i tanáraim hiteles életstílusa, a fiatal jezsuita szentek, főleg az első japán szent vértanúink élete, valamint P. Tüll lelkigyakorlatai 1936 őszén megérlelték bennem a meggyőződést, hogy Jézus az ő Társaságába hív. A karácsonyi vakáció után át is költöztem az Ignáciumba, érettségi után pedig, 1938-ban beléptem a Társaságba.

A noviciátusban nem tűnhettem túl alkalmasnak a Társaság életére, mert noviciátusmesterünk, P. Henn János fél évre elhalasztotta első fogadalmaim letételét. Úgy látszik, hogy komoly döntést várt tőlem. Látva kitartásomat, Berchmanns Szent János ünnepén fogadalmakhoz engedett. A filozófián annyira rendbe jöhettem, hogy magisztérium nélkül azonnal teológiára küldtek. Egyes rendtestvéreim szerint azért halálomig meglátszott rajtam, hogy nem voltam magiszter.

A teológiát 1944-ben Szegeden kezdtem, 1946-tól pedig Rómában folytattam. P. Cselével együtt szenteltek pappá az Örök Városban, 1947-ben. Bár én inkább a filozófiát szerettem, egykori novíciustársam, a szintén Rómában tanuló P. Hegyi János pedig pszichológiát. P. Borbély provinciális mégis engem küldött pszichológiára, P. Hegyit pedig filozófiára.  Végső megokolása: a magyar provinciának sürgősen szüksége van pszichológia tanárra; aki előbb fejezi be a teológiát, annak kell pszichológiát tanulnia. P. Hegyit viszont két évvel később szentelték, mivel két év magisztériumot végzett. Így lettem én pszichológus és P. Hegyi filozófus. A harmadik probációt 1948/49-ben Münsterben végeztem. Utána P. van Gestel, a német nyelvterület asszisztense Leuvenbe küldött szaktanulmányokra. 1950 és 1953 között tanulmányaim mellett vezettem a leuveni Mindszenty Kollégiumot. Jó ideig nem láttam tisztán, hogy a pszichológia melyik ágában mélyüljek el. A Gondviselés azonban irányított; 1954 márciusában a papságra készülők pszichológiai vizsgálatáról írt értekezéssel doktoráltam. Ez megszabta későbbi tevékenységem főbb területét: vallás- és pasztorálpszichológia, ill. pszichológiai tanácsadás (counseling).

Tanulmányaim befejezése után elöljáróim Brazíliába küldtek, ahol 1975-ig dolgoztam. 1954 és 57 között a Közép-Brazíliai Provincia skolasztikátusában, Nova Friburgóban tanítottam pszichológia racionálist és experimentálist. Itt tettem le 1954-ben utolsó fogadalmaimat. 1958-ban a jezsuiták vezetésére bízott Rio de Janeiro-i Katolikus Egyetemre hívtak, hogy újjászervezzem a már három éve működő, de gyenge állapotban lévő, pszichológusokat képző Pszichológiai Intézetet. Ezt 9 éven át vezettem. Mivel akkor még alig volt szakképzett pszichológus Brazíliában, kezdetben csaknem minden szaktárgyat tanítottam, az Intézet keretében felállítottam egy Pszichológiai Tanácsadó Központot, több tanulmányt közöltem, számos előadást, tanfolyamot tartottam Brazíliában és több dél-amerikai országban, valamint részt vettem a brazíliai pszichológusok képzésének állami megszervezésében. 1964-től 1968-ig a Bölcsészeti Kar dékánja voltam. 1968-ban, amikor befejeződött egyetemünk reformja, rám bízták az új Lelkipásztori Központ, valamint az akkor felállított Teológiai Tagozat (Departamento de Teológia) megszervezését. Az utóbbit a Szentszék 1971-ben Pápai Teológiai Fakultásnak ismerte el. 1972-ben szervezési és anyagi problémák miatt új rektort és vice-rektorokat kellett kinevezni az egyetemre. Így lettem a tanszemélyzetért, a tanulmányi és kutatási programokért felelős Akadémiai Vice-rektor. A leépítések és átszervezések azonban megviseltek, egészségem is megrendült. 1974-ben kértem a felmentésemet, de a brazil elöljárók emberhiányra hivatkoztak. Bár Brazíliát, az ifjúsági munkát és a tanítást nagyon szerettem, nem láttam más kiutat, minthogy kérjem P. Ádám Jánost, aki akkor a külföldön élő magyar jezsuiták provinciálisa volt, hogy hívjon vissza magyar munkára. Ő 1975-ben – egyelőre még ideiglenes jelleggel – Klagenfurtba küldött P. Őry mellé, hogy segítsem őt a Szolgálat szerkesztésében.

1977-ben és 1979-ben egy-egy szemesztert még tanítottam Rio de Janeiroban. Látva, hogy a kétlakiságot nem lehet sokáig folytatni, végleg visszatértem a magyar provincia keretébe. Felhasználtam a nyugodtabb körülményeket arra, hogy pszichológiai ismereteimet cikkeken és könyveken keresztül is kamatoztassam. Részt vettem a klagenfurti Lebensberatung (életviteli tanácsadó) és a Telefonseelsorge (Telefonos lelkisegély) munkáiban. Klagenfurtban kezdtem foglalkozni a szektákkal, amelyek a nyugat-európai fiatalok körében már akkor próbáltak terjeszkedni. 1980 és 1984 között a klagenfurti ház minisztere voltam és az osztrák provinciához applikáltak. P. Őry halála után, 1984 februárjától 1986 tavaszáig, mint karintiai magyar lelkész és a Szolgálat szerkesztője dolgoztam Klagenfurtban. Utána a szerkesztőség Bécsbe költözött át, ahol még két évig vezettem a folyóirat és a vele járó könyvek szerkesztését. 1988 és 1992 között Bécsben a burgenlandi egyházmegye szemináriumának spirituálisaként dolgoztam.

1992 nyarától 1996. március közepéig a Vatikáni Rádió magyar tagozatának vezetését bízták rám. Ez a munkakör számomra nemcsak teljesen új, hanem nehéz feladatot is jelentett, amit főleg munkatársaim áldozatos és hatékony együttműködésével tudtam valamiképpen ellátni. Rádiós munkáim befejezése után négy hónapos szabbatikumot kaptam, hogy pszichológiai ismereteimet felfrissíthessem. Arra gondoltam, hogy így jobban gyümölcsöztethetem szakképzettségemet Magyarországon. 1996 júliusában, 50 évi távollét után költöztem vissza Magyarországra. Budapesten, a Jézus Szíve templomban lettem kisegítő lelkipásztor és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán tanítottam pszichológiát.

Mivel nem tudom, mikor hív magához Teremtőm és Megváltóm, már most, 1997 márciusában megköszönöm a Szentháromság Egy Istennek, hogy nekem is megadta a katolikus hit kegyelmét, és a Jézus Társaságában papi és szerzetesi életre hívott. Megköszönöm a Társaság elöljáróinak és mindazoknak a jóságát, akik ezen az úton imádságaikkal, példájukkal és testvéri, baráti szeretetükkel támogattak. Bocsánatot kérek mindenkitől, akit hibáimmal, bűneimmel és mulasztásaimmal megbántottam vagy megbotránkoztattam. Kérem, foglaljanak szentmiséikbe és imáikba, hogy a Szűzanya és az összes szentek közbenjárására Isten irgalmas kegyelmének fényét árassza rám, amikor ítélőszéke előtt meg kell jelennem.

P. Benkő Antal SJ, 2013.11.24-én reggel, Krisztus király ünnepén, kilencvenhárom évesen elhunyt. Az elmúlt években P. Benkő sokat szenvedett gerincével, amit nagy türelemmel és humorral fogadott. Mégis az elmúlt időben  felgyorsult a gyengülése, már állandó ápolásra, segítségre szorult. Adjunk most hálát egy nagyon gazdag életért, kísérje imánk és bízzuk rá Krisztus Királyra!

Beöthy Tamás 1927. február 15-én született Budapesten. A gödöllői premontrei gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, és 1945-ben érettségizett. Ez után a műszaki egyetem építészmérnöki karán tanult. Ekkor ismerte meg az illegalitásba szorított jezsuitákat. 1953. szeptember 14-én kezdte meg a titkos noviciátust. Az építészmérnöki diplomát 1950-ben szerezte meg, utána még hat évet dolgozott építészként. 1956-ban, a forradalom alatti szerepvállalása miatt külföldre menekült, és Ausztriában tette le fogadalmait 1957. július 31-én.

1958 és 1960 között Tullamore-ban (Írország) végezte el a filozófiát, 1961 és 1964 között pedig Dublinban a teológiát, ahol 1963. július 31-én pappá szentelték. 1964–65-ben Münsterben végezte a terciát, majd 1971-ben Kanadában tette le ünnepélyes fogadalmait.

Miután Amerikába került, először Rochesterben (New York állam) németet tanított, majd 1967–68-ban Hamiltonban (Kanada) káplánkodott. 1968 és 1979 között Courtlandon (Ontario) volt káplán, majd plébános. 1980  és 1989 között Londonban (Ontario), a St. Mary-kórházban volt lelkész, közben 1985-ben Smiths Fallsban (Ontario) elvégezte a klinikai gyakorlatot is.

1989-ben az elsők között tért haza Magyarországra. Először Kalocsán volt káplán a Szent István-templomban, majd 1992-től  Budapesten lakott, onnan járta az országot lelkigyakorlatokat tartani, és megismertetni hazánkban a Cursillót, illetve a házas hétvégét.

További információ:

https://jezsuita.hu/elhunyt-beothy-tamas-sj/