Genova kategória bejegyzései
Nagykanizsán születtem 1993-ban. Kacorlakon nőttem fel, édesanyám tanárnő, édesapám gépész. 2009-ig négy öcsém született.
Nagykanizsán érettségiztem 2012-ben, majd a pécsi orvosi egyetemen tanultam egy évig, mialatt eldöntöttem, amit már régóta fontolgattam, hogy pap szeretnék lenni. A filozófiát és a teológiát Esztergomban kezdtem el tanulni 2013-ban a Kaposvári Egyházmegye növendékeként, ahol megismerkedtem Mazgon Gáborral, a szeminárium spirituálisával. Az ő vezetésével elvégeztem a Szent Ignác-i lelkigyakorlat nagy részét a hétköznapokban. Ekkor találkoztam először a jezsuita lelkiséggel, amelyet nagyon közel éreztem magamhol.
2016 és 2019 között Rómában folytattam a teológiát a Collegium Germanicum et Hungaricumban – ez idő alatt tovább érett bennem a szerzetesség kérdése; megismerkedtem a kollégiumban és az egyetemen élő jezsuitákkal, nagyon élveztem az egyetemi életet.
2019-ben, pappá szentelésem után tovább erősödött bennem a vágy, hogy szeretnék a Jézus Társasága tagja lenni, így 2020 telén felvettem a kapcsolatot Nagy Bálint SJ hivatásgondoval. A kaposvári megyéspüspök 2022. augusztus 1-jén bocsátott el a rend jelöltjei közé.
Balassagyarmaton születtem, szüleim a Nógrád megyei Borsosberényben élnek, ahol gyerekkoromat töltöttem. Egy bátyám van, családjával ő is a faluban lakik. A balassagyarmati Balassi Bálint Gimnáziumban érettségiztem 2003-ban. Közben elvégeztem a kántorképzőt, és két faluban szolgáltam. 2003-2006 között a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán tanultam, majd 2006 őszén megkezdtem a propedeutikus évet Vácon. 2007 augusztusában a Collegium Germanicuum-Hungaricumban kerültem, ez volt az első találkozásom a jezsuita renddel. 2014-ben szenteltek pappá Vácon. Káplánként szolgáltam Gödöllőn, Szolnokon, Csömörön, Kistarcsán és Vácon. 2015-2018 között egyházművészeti licenciát szereztem a pápai Gergely Egyetemen Rómában, majd 2021 novemberében ugyanott doktoráltam. A plébániai munka mellett az Egyházmegyei Múzeumban és az Építésügyi Bizottságban voltak feladataim.
Budapest környéki, agglomerációs közegből származom, Pátyon nőttem fel, nagycsaládban. A budapesti Piarista Gimnáziumban érettségiztem, mégis leginkább Budakeszihez kötődöm. Az itteni cserkészet meghatározó volt az iskolás éveimben, majd, talán nem függetlenül az őrsvezetés tapasztalatától, az érettségi után tanárszakon tanultam magyart és történelmet az ELTE-n. Kiemelkednek számomra első egyetemi féléveimből az irodalomelmélet, vallástörténet kérdései.
Egyetemi képzésem közepe táján kezdett el foglalkoztatni, hogy ezek a témák lehetnek személyesek is – az Istenről való beszédbe be lehet vonódni. Az egyetem második felét már a konkrét hivatáskeresés részeként végeztem, ebben nagy segítség volt a jezsuita közeg, beszélgetések és különösen Nagy Bálint SJ lelkivezetése, végül a Montserrat-év a Sodrás utcai közösséggel.
Mai szavaimmal úgy fogalmaznék, hogy keresem azt a helyet, ahol Ő szeretne bevonni a saját életébe. Mai szavaim ezek, de így nagy ajándék visszatekinteni az elmúlt évek alakulására: merem remélni, hogy formálható vagyok, és alkalmassá válhatok a Jézus társaként elkötelezett életre.
Nagycsaládban születtem és nőttem fel, nyolcadik, legkisebb gyermekként. A győri gimnáziumi éveket követő egyetemi időszakot látom úgy, mint ami a személyemet eddig legerősebben formálta. Nem annyira a fizikusi tanulmányok miatt, hanem a közösségi tapasztalatok által, melyekket ezekben az években szerezhettem. Legintenzívebben az „Ignácban” (tehát a Szent Ignác Kollégiumban), illetve a „Bogárban” (tehát a Szentjánosbogár Közösségben). Egy évig az Inigo munkatársa is voltam. Mindhárom helyen megéltem a szolgálat és a jó célra irányított együttlét magával ragadó sodrását. Végül, amikor a legutóbbi években – a Montserrat-év és a Sodrás utcai ház segítségével – egyre szabadabban tudtam az Úr hívása felé fordulni, örömmel fedeztem fel, hogy az ignáci lelkiség általi alakulásom nem a semmibe vezet. Épp csak egy másfajta formációba, azt hiszem.
Noviciátusom kezdetén hasított belém a felismerés: Jézus társának lenni nem csupán azt jelenti, hogy mellette állva szemlélem, ahogyan az Élő Isten jelen van a természetben, a világban, a környezetemben és embertársaimban. Azt is jelenti: engedem, hogy belülről Ő formáljon át engem. Engedni, hogy egyre jobban ráhangolódjak a legapróbb hívásaira, útmutatásaira is. Bár a tökéletes egységtől – mondhatni életszentségtől – egyelőre meglehetősen távol vagyok, remélhetőleg előttem áll még jó sok év – legalább van hová fejlődnöm.
2021– noviciátus
Most úgy érzem, azt jelenti, hogy Jézus társa akarok lenni, és rendelkezésre állok az Egyház számára, mások szolgálatára.
2021– noviciátus
Azt, hogy mint Jézus társa eszem, alszom, imádkozom, keresem Őt.
2021– novícius