Szatmárnémetin született, apja magas rangú katonatiszt volt. 1926-tól előbb a kőszegi, majd a pécsi hadapródiskolában tanult. 1934-ben érettségizett, a Ludovika Akadémia tisztképző főiskolára került. 1938-ban avatták tüzér hadnaggyá. Nyíregyházán, majd az orosz fronton teljesített szolgálatot. Onnan hazahívták, és a nagyváradi hadapródiskola tanára lett. 1944-ben, már századosi rangban, Bp.-en tartózkodott, amikor a szovjet hadsereg megkezdte a főváros ostromát. A Baross utca közelében megsebesült, és orosz fogságba került.

Szibériából 1947-ben szabadult. Ekkorra már megérett benne a szerzetesi hivatás, és 1948-ban Bp.-en lépett be a Társaságba. 1950-ben az újoncházat lefoglalták, így Szegedre kellett költöznie. 1950. június 10-én Jászberénybe hurcolták, ahonnan megszökött, és Szegeden megkezdte teológiai tanulmányait, de hamarosan elbocsátották. Segédmunkásként, sekrestyésként dolgozott.

1957. január 27-én Kisberk Imre székesfehérvári püspök Pomázon titokban pappá szentelte. 1958-tól az angyalföldi plébánián lett sekrestyés, de foglalkozott fiatalokkal is. E munkájának gyümölcsei voltak kisregényei.

1964-ben sajtószabadsággal való visszaélés címén két és fél év börtönbüntetésre ítélték, melyet másodfokon tíz hónapra csökkentettek. Szabadulása után a Budafok-belvárosi plébánián dolgozott irodistaként, de sok papi munkával is foglalkozott. 1981-ben a leányfalui új lelkigyakorlatos házban való közreműködéséhez két évig Rómában lelkiségi teológiát tanulhatott. Hazatérte után a lelkigyakorlatos munka lett fő feladata. 1984-ben ő volt az első tartományfőnök, akit újra a rendfőnök nevezett ki. Erős kézzel próbálta végezni nehéz feladatát, a szétszóratásban élő jezsuitákat a lassan már várható felszabadulásra előkészíteni. 1990-től először Bp.-en, 1992-től Makkosmárián volt lelkipásztor. 1996–98-ban a Radvány utcai rendház elöljárójaként működött. Utána Bp.-en dolgozott, és főleg lelkigyakorlatok vezetésével foglalkozott. 2003-ban a pilisvörösvári gondozóotthonba került, ahol rövidesen meghalt.