„Mert minden belőle, általa és érte van!” (Róm 11,36)
A másik jobban tetszik:
„Testvérek ... Adjátok testeteket élő és szent Istennek tetsző áldozatul.”
(Róm 12,1)
A kínai közmondás értelme szerinti érdekes időkben, 1950-ben érettségiztem és kértem felvételemet a Jézus Társaságába. Ekkor oszlatták föl a szerzetesrendeket a Rákosi korszakban, és ezért két évig kellett várni, amíg P. Pálos a "földalatti" noviciátust megszervezte. Ez alatt egy évet az egri érseki szemináriumban tanultam. Noha még nem voltam novicius, a második évet mégis Veszprémben kellett megkezdenem, mivel Egerben sok volt a "jezsuita gyanús érdeklődő". Közben a "földalatti"-nak vélt noviciátust megszervezték. Mielőtt azonban ez Veszprémben is megindulhatott volna, a szemináriumot föloszlatta az állam koholt vádak alapján. 1952 őszén ezért újra beiratkoztam a középiskola utolsó évébe, mivel a pécsi Piusz Gimnázium Rendházában megindított kisszemináriumban 1952 tavaszán kapott érettségit az állam már nem ismerte el, és azt is reméltük P. Pálossal, hogy középiskolai diákként nem hívnak be katonának. Ez a remény Tiszántúlon bevált volna, de a Dunántúlon nem. Ekkor "léptem be a Társaságba" hivatalosan és megkezdtem a noviciátust. P. Pálos egy nagyon rövid ideig, majd P. Cserepes Péter lett a noviciusmesterem két vagy három hónapra. Ő megjósolta hogy Pálos, ő maga és én is le leszünk csukva. Jóslata az én esetemben nem vált be, mert 1952 novemberében behívtak két éves katonai szolgálatra. Mint katona magánúton levizsgáztam a gimnázium negyedik évéből és le is érettségiztem katonaként kapott speciális engedélyekkel. Leszerelésem után 1954-től a a budapesti hittudományi akadémia civil hallgatója lettem az 1956-os forradalom idejéig. Elkezdtem újra a noviciátust, és a teológiai tanulmányokat is, hogy legitim státuszt kapjak. Az újrakezdésre azért volt szükség, mert a noviciusmester, P. Luzsénszki szerint így több időm maradt a noviciátus elvégzéséhez. Közben őt lecsukták illegális ifjúsági munkák végzéséért. P. Kovács Jenő, akinek a börtönbüntetése addigra lejárt, átvette a "lelkivezetést" és 1956-ban azzal küldött ki Ausztriába, hogy a magyar elöljárók szerint a fogadalomtételhez minden követelménynek eleget tettünk, csak a nyolc napos lelkigyakorlatot kell majd elvégeznünk nyugodtabb környezetben. St. Andrä-ba kerültem, ahol már várt P. Janssens levele bennünket: "saltem annum canonicum repetant" (a kanonikus évet meg kell ismételni - a noviciátusnál legalább egy évig egy közösségben kell lenni ahhoz hogy érvényes legyen, ami itt nem volt meg - a szerk.). Ezt sikerült lealkudni hat hónapra. Utána nagyjából rendes kerékvágásba került a további "formáció" azzal a megszorítással, hogy az addig elvégzett tanulmányok ellenére két év filozófiát és négy év teológiát kellett újra végeznünk. Rendkívüli kegynek számított, hogy a második év végén pappá szenteltek. Mindebből mi a legfontosabb? "A jó Isten görbe utakon is tud egyenesen írni."
P. Somfai Béla SJ 1932-ben született Sárszentmiklóson.
A szerzetesrendek feloszlatása miatt az egri szemináriumban kezdte teológiai tanulmányait 1950-ben, majd egy évvel később a veszprémiben folytatta, amit 1952-ben feloszlattak. Az év őszén megkezdte a szétszóratásban lévő jezsuita provincia „földalatti noviciátusát”. Fizikai munka és kétéves fegyveres katonai szolgálat után 1954-ben folytatta teológiai tanulmányait, mint a budapesti teológiai akadémia civil hallgatója.
1956-ban elöljárói kívánságára nyugatra távozott. 1957-ben Ausztriában letette első fogadalmait, és 1959-ben a római Gergely Egyetemen licenciátust szerzett filozófiából. Teológiai tanulmányait a torontoi Regis College-ban, a Jézus Társasága kanadai fakultásán MA-val és licenciátussal fejezte be 1963-ban, miután 1961-ben ugyanott pappá szentelték. A jezsuita képzés utolsó évét az Egyesült Államokban, Clevelandban végezte 1964-ben. Utána két évig a montreáli Loyola College középiskolájában hittant és matematikát, még egy évig pedig teológiát tanított ugyanott, a Loyola College főiskolán.
Doktori tanulmányait az ottawai Szent Pál egyetemen végezte, 1972-ben az Ottawai Egyetemen PhD-t, 1977-ben pedig a Szent Pál Egyetemen D.Th-t fokozatot kapott. Közben 1969-ben meghívták az akkor megalakult Toronto School of Theology tanárává, a Regis College katolikus egyházi fakultásának tagjaként. Ez az iskola hét keresztény teológiai főiskola szövetségéből jött létre a II. vatikáni zsinat utáni évek lelkesedésének egyedülálló eredményeként. Néhány évvel később az Intézmény a Toronto-i Egyetem posztgraduális teológiai fakultásává vált. Itt tanított 1993-ig erkölcsteológiát és bioetikát, miközben a federáció teológiai fakuáltásának dékánjává is megválasztották egy turnusra, valamint a teológia tanszék vezetője volt egy ideig; 1982-ben megkapta professor ordinarius-i kinevezést.
A Toronto-i Egyetem kutatásetikai bizottságának és a katolikus kórházak egyesített klinikai-etikai bizottságának, valamint több tudományos társulatnak is tagja volt. 1975-1976-ban a Medical College of Georgia-n, 1982-1983-ban a Montreal-i Egyetem Medical Humaities Intézetében, 1989-1990-ben pedig a montreáli McGill egyetem bioetikiai kutatóintézetében dolgozott meghívott munkatársként. Látogató professzorként tanított a University of Saint Louis-on, a tokioi Sophia Egyetemen és a nigériai Enuguban is. Közben néhány évig a Kanadában lelkipásztorkodó magyar jezsuiták elöljárója volt.
1993-ban emeritált a Toronto School of Theology-n, és visszatért Magyarországra. A Szegedi Hittudományi Főiskolán erkölcstan és bioetika tanszékvezető professzora, valamint oktatási rektor helyettese 2007-ig, illetve néhány évig, a budapesti Semmelweis és a Szegedi Szentgyörgyi Albert Orvostudományi egyetemek meghívott eladója volt. Tagja volt a Szegedi Egyetem Orvostudományi Fakultásán a Klinikai Etikai Bizottságnak, a Magyar Bioetikai Társulatnak, az ETT-TUKEB Humán Reprodukciós Bizottságának, és hat évig az Oktatásügyi Minisztérium Országos Kredittanácsának. 2007-ben nyugalomba vonult, Budapestre költözött, ahol a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán emeritált professzor és meghívott előadó volt nyugalomba vonulásáig.